Index Vakbarát Hírportál

A világ legnagyobb tengeri szélerőművét avatták fel Angliában

2018. szeptember 6., csütörtök 13:50

Csütörtökön üzembe helyezték a világ eddigi legnagyobb tengeri szélerőművét 12 mérföldre Anglia északnyugati partvidékétől az Ír-tengerben. A Walney Extension nevű szélerőmű 695 megawatt zöld energiát képes kitermelni, akár hatszázezer otthont is el tud látni - írta a Sky News

Az erőmű HÚSZEZER FUTBALLPÁLYÁNYI TERÜLETEN TERÜL EL, 87 DARAB 190 MÉTER MAGAS TURBINA ÜZEMEL BENNE

Az építkezést 2015-ben kezdte meg az Orsted - egy dán, energiával foglalkozó vállalat - két dán nyugdíjalap támogatásával. A Walton Bővítmény 250 embernek fog munkát adni a körzetében. 

A cég angliai ágának a vezérigazgatója kiemelte, hogy az Egyesült Királyság a világon az első a tengeri szélenergia területén tekintve. Az Orsted még egy helyi közösségi alapot és egy képzésekre szánt alapot is létrehozott 15 millió font (kb. 5,5 milliárd forint) értékben, hogy támogassa a környékbeli diákokat és bátorítsa őket, hogy reál tantárgyakat vegyenek fel és gyakornoki programokat is ajánl nekik. Az angol energiáért és tiszta növekedésért felelős miniszter, Clair Perry elmondta, hogy 

Anglia további 557 millió fonttal (kb. 203 milliárd forint) támogatja a megújuló energia projekteket.

Érdekesség, hogy a korábbi legnagyobb tengeri szélerőmű is Angliában volt, a "London Array" Kent megye partvidéke mellett a Temze torkolatától nem messze helyezkedik el. A legnagyobb tengeri szélerőművet Koreában fogják létrehozni, annak a kapacitása 2500 megawatt lesz, ez azonban még építés alatt van. 

Rovatok