Index Vakbarát Hírportál

Jogerős: maradhat a vörös csillag a Heinekenen

2018. szeptember 6., csütörtök 20:19 | aznap frissítve

Menczer Erzsébet azért perelte be a Heinekent, mert a sör címkéjén egy vörös csillag látható, ami véleménye szerint a kommunizmus szimbóluma. Ő és családja is a kommunizmus üldözöttjei, érvelt a fideszes politikus, aki a kommunista szimbólumok közéletből való kiűzéséért. Menczer keresetével azt szerette volna elérni, hogy mondja ki a bíróság: a Heineken Hungária Zrt. az ötágú vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép nagy nyilvánosság előtti használatával megsértette az ő személyiségi jogát, ezért kerüljön le a vörös csillag a sörről, írja a 24.hu.

A Heineken szerint viszont az 5 ágú csillag a négy elemet (föld, levegő, tűz, víz) és a „mágikus elemet” jelképezi, ezt a cég már 1889 óta használja, és semmi köze nincs a kommunizmushoz. A bíróságot viszont nem ez az eredettörténet hatotta meg, a döntés szerint azért utasították el Menczer keresetét, mert a fideszes politikus személyiségi jogait a polgári törvénykönyv szerint csak akkor sértené meg a Heineken, ha Menczer személyében is érintett lenne.

Elsőfokon áprilisban a Győri Törvényszék elutasította a keresetet, de akkor az ítélet ellen Menczer Erzsében fellebbezett. A Győri Ítélőtábla csütörtökön viszont az elsőfokú bíróság ítéletét hagyta helyben: maradhat a vörös csillag a Heineken sörön. 

(Borítókép: Robin Marchant / Getty Images) 

Rovatok