Index Vakbarát Hírportál

Durva kamatemelés Törökországban

2018. szeptember 13., csütörtök 13:20

17,75%-ról 24%-ra emelte a török jegybank az alapkamatot csütörtökön, a líra egyből erősödni kezdett. A befektetők 3-4 százalékpontos emelést vártak, ehhez képest is jelentős a 6,25 százalékpontos emelés.

A döntést nagy várakozás előzte meg, az előző kamatdöntő ülésen ugyanis nem léptek a törökök, azóta pedig mintegy 34 százalékot zuhant a líra árfolyama, a gyengülést még a forint is megérezte.

A líra összességében már 68 százalékot gyengült idén, ezt az árfolyamot pedig megszenvedi az ország, főleg a jelentős devizahitel állomány miatt. Közben az inflációs nyomás is erősödik, a török statisztikai hivatal múlt heti jelentése szerint tavaly augusztushoz képest már 17,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az országban.

Törökország a nyáron egy gazdasági válság szélére keveredett, a török líra árfolyama ugyanis hetekig meredeken zuhant. Ennek részben pont az volt az oka, hogy kétszámjegyű az infláció az országban. Erdogan elnök kormánya ugyanis a növekedés támogatása érdekében gyakorlatilag megtiltotta a jegybanknak, hogy kamatot emeljen, a devizaválságot pedig igyekeztek nemzetközi összeesküvésnek beállítani, miközben Katartól és Allahtól vártak segítséget.

A válságot kezelendő vagy elkerülendő a török Berat Albayrak török pénzügyminiszter (és Erdogan elnök sógora) többek között azzal nyugtatta meg Törökország hitelezőit augusztus közepén, hogy a kormány első számú prioritásként kezeli a 15 százalékos infláció egyszámjegyűre csökkentését. A török jegybank múlt héten közölte, hogy intézkedésekre készül. A piac úgy értelmezte a közleményt, mint annak jelzését, hogy kamatemelést hajt végre a központi bank következő ülésén.

Rovatok