Index Vakbarát Hírportál

155 milliárdot költött a kormány a tömeges bevándorlás kezelésére, a tömeg ezer emberből állt

2018. október 5., péntek 09:17

A tömeges bevándorlás kezelésére minden eddiginél több pénzt, 155,1 milliárd forintot költött a kormány tavaly – összesítette az Mfor. Mindez azért furcsa, mert a tavalyi "tömeg" alig több mint ezer főből állt. 

A rekordösszeg egyébként nem volt betervezve eredetileg, a büdzsében mindössze 100 millió forint szerepelt erre a célra a költségvetési törvény elkészítésekor. Pedig a migrációs nyomás alapján nem igazán érteni, mi indokolt ekkora költést: 

míg 2015-ben 391 ezer külföldi állampolgár próbálta meg átlépni, vagy lépte is át a magyar határt, 2017-ben ez a szám már csak 1045 volt. 

Már 2016-ban is csak az előző évnyi emberszám töredékét regisztrálta a rendőrség, 18 207 főt, de a költségek ekkor is nagyon magasak voltak, 140 milliárdot költött el a tömeges bevándorlás kezelésére a kormány. 

Apró adalék, hogy szintén a "tömeges bevándorlás" okozta válsághelyzetre hivatkozva hosszabbítják meg újra és újra a rendkívüli állapotot Magyarországon. Legutóbb szeptember elején tolták újabb fél évvel a határidőt, így 2019 márciusáig érvényben van. 

Rovatok