Szokatlan események zajlanak az európai árampiacon, a szén-dioxid kvóták, majd az áram ára kilőtt az égbe, csődbe ment egy fontos norvég energiakereskedő, egyre több tőkét igényel mindenkitől a volatilissá vált áram- és gáztőzsdék fenntartása. Hogyan hat mindez itthon?
Az egykori, meteorológiai eredetű bölcsességben nem is szerepeltek pillangók. „Egy sirály egyetlen szárnycsapása örökre megváltoztathatja az időjárás folyamát” - ebből a mondatból lett később a sirály helyett lepke.
Pillangóhatás. A káoszelmélet így nevezi azt, amikor egy soktényezős, dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben befolyásolják az egész szisztémát. A pillangóhatás a most zajló összetett európai energetikai folyamatok kapcsán jutott az eszünkbe, amelyeknek hazai kulcsszereplője a Keler KSZF nevű, a szélesebb közvélemény számára ismeretlen cég.
A KSZF azt jelenti, hogy Központi Szerződő Fél, vagy egyszerűbben klíringház, elszámolóház. De vajon lehet-e érdekes az olvasóknak egy klíringház története? Talán elsőre meglepő, de ez a sztori tényleg izgalmas.
A pillangóhatás lépései:
A történet kulcsszereplője a Keler KSZF egy elszámolóház (angolul CCP). Az ilyen házaknak az a lényege, hogy ha minden üzletnél középen ott áll egy megbízható, mindenki által elfogadott és pénzügyileg is erős központi fél, akkor ez gördülékenyebbé teheti a piac működését. A másik megoldás az, ha az értékpapír-, vagy éppen energiatőzsdéken az üzletet kötő partnerek közvetlenül egymással számolnak el, ilyenkor azonban mindig futják a felek a másik kockázatát.
A Keler KSZF ilyen elszámolóház
A Keler KSZF-nél mostanában nagyon zajlik az élet. Ha rákeresünk a közelmúlt nyilvános bejelentéseire, több érdekes elemet is olvashatunk:
A büntetés kellemetlen, főleg, ha az ember a saját szüleitől kapja (a Keler KSZF főtulajdonosa némi áttéttel az MNB), értékelésében pozíciótól függően eltérő kommenteket hallottunk. A társaságot védő álláspont szerint a klíringházakat szabályozó EMIR nevű szabályrendszernek nem könnyű megfelelni, sok, kisebb szabálytalanság merült fel, és az MNB-s felügyelők nagyon alaposan végezték a munkájukat.
A kritikusabb vélemény szerint azért hiba lenne teljesen elbagatellizálni a megállapításokat, felsorolt pontokból úgy tűnik, az MNB-s felügyelők a kockázat-kezelési stratégia egyes elemeinek hiányát, a nem megfelelő dokumentáltságot, és bizonyos előrejelzési problémákat is észrevették.
Mindenesetre izgalmasabb a tőkeemelés kérdése, hogy
miért kellett plusz pénzt kérnie a cégnek?
Az, hogy Magyarországnak van saját klíringháza egyáltalán nem magától értődő. A nemzeti elszámolóházak elég ritkák, a kisebb európai országok közül Ausztriának, Lengyelországnak, Görögországnak van saját szervezete, de a legtöbb országban nincs ilyen intézmény. A magyar Keler KSZF éppen ezért már elég rég elhatározta, hogy méretgazdaságossági okokból a nemzetközi piacokon is próbálkozik. Az ötlet az volt, hogy amennyiben a közelben bizonyos országokban (például Romániában, esetleg Bulgáriában, vagy Horvátországban) ez hiányzik, vagy a tőkepiac még csak most fejlődik ki (mint Kazahsztánban), akkor a magyar cég próbálkozhat, ajánlhatja a szolgálatait.
Eddig sajnos nem túl jók a tapasztalatok, 2016-ban a Keler KSZF büszkén jelentette be, hogy a BRM-nek, vagyis a romániai földgázpiacnak nyújt majd klíringszolgáltatást. A román piacépítésbe sok pénzt beleölt a társaság, de aztán az üzletből mégsem lett semmi. Jelenleg jogi vita zajlik, a magyar fél szerint a „hagyományosan” problémás magyar – román viszony kezelésébe tört bele a magyar cég bicskája. Arról is hallottunk, hogy amennyiben a románok mindent kifizetnének, amit a szerződés szerint ki kellene nekik, akkor is veszteség maradhat az ügyön.
Nemzetközi aktivitása azért így is van a cégnek. Húsz nagy bankcsoport (például az ABN Amro, a JP Morgan, a Merrill Lynch, a Morgan Stanley, a Citigroup, a Goldman Sachs, a BNP Paribas) mellett az icike-picike Keler KSZF is klíringtag lett a pán-európai gáz- és áramtőzsdén. A cég nagyon büszke arra, hogy szolgáltat Szerbiában, Magyarországon, Ausztriában, Csehországban, a német, francia, angol és az ír piacon.
De mit keres a kis magyar cég a legnagyobbak között? Jó esetben pénzt, hiszen olyan hazai és külföldi ügyfeleket tud kiszolgálni, akikért a nagyok már nem hajolnak le, de a magyar cégnek még bőven rentábilis lehet velük foglalkozni. Sikerült is egy csomó (mintegy 80) magyar és külföldi céget a Keler KSZF-nek megnyernie ügyfélnek.
Az ügyfelek részben magyarok, részben északiak, de vannak mások is. A magyar nagyvállalatok közül néhány óriáscég annyi áramot, vagy gázt használ, hogy nekik érdemes néhány kereskedőt (tradert) azért megfizetni, hogy az üzem jó áron kapjon gázt, vagy éppen áramot.
A péti Nitrogénműveknek például a gáz a fontosabb, a kazincbarcikai BorsodChemnek pedig inkább az áram. A magyar vonatkozású nagy gáz- és áramkereskedők szinte kivétel nélkül a Keler KSZF-fel dolgoznak, egyedül a „svájci-magyar” MET Internationalt nem tudta még a cég megnyerni, illetve nemrég az MVM Partner is klíringházat váltott.
Az északi ügyfelek úgy kerültek hozzánk, hogy a Keler KSZF átvette az északi Nordea Bank korábbi ügyfeleit, a társaságnál nagyon büszkék arra, hogy ezek a kliensek 90 százalékban megmaradtak a magyar klíringcégnél. Míg a német és osztrák cégek egyszerűen mérlegeltek, nekik sokszor olcsóbb a Keler KSZF, mint egy német bank. Csakhogy, ha valaki az árával versenyez, akkor nyilván eléggé ki van feszítve, vagyis folyamatosan azon a határon táncol, hogy egyáltalán megéri-e a klíringtagság.
A helyzet akkor vált kritikussá, amikor a már említett energiapiaci volatilitás miatt az ECC elkezdett több tőkét bekérni a tagjaitól a közös garanciaalapba. Miközben korábban a garancialapban lekötött pénz a Keler KSZF esetében 2-4 millió euró volt, 2018 júliusa és szeptembere között 3 millió euróról, 10 millió euróra nőtt az érték.
A pontos szabályokat nem ismerjük, de a páneurópai klíringháznak az a logikája, hogy mindig legyen annyi pénz a biztonsági tartalékalapban, amely akár a két legnagyobb szereplő egyidejű csődjét is tudná kezelni. Azt ugyan nem látják a piaci szereplők, hogy ki a két legnagyobb klíringtag, de az árak növekedésével, vagy a piaci koncentráció növekedésével óhatatlanul duzzad a szükséges garanciaalap mérete is.
A Keler KSZF ebben a nehéz helyzetben minden likviditását, minden bankhitelkeretét mozgósította, és végül emiatt vált szükségessé a tőkeemelés is.
A piaci szereplők attól tartanak, hogy emiatt az ő díjaik is megemelkednek, drágább lesz az áramkereskedelem. Ez felveti majd annak a kérdését is, hogy érdemes-e ezen a piacon ott maradni, de ha a klíringház marad, akkor szinte biztosan megemeli a díjait.
A szükséges tőkét első körben a Keler KSZF anyavállalata, az értéktárként működő Keler adja, amivel csak az a gond, hogy a Keler-család folyamatosan megkapja azt a kritikát, hogy az „energiapiaci kalandozásait” a jól tejelő értékpapírpiaci ügyfelek finanszírozzák.
A háttérbeszélgetésekben azért azt az információt hallottuk, hogy a már említett norvég eset, illetve az ECC tőkebekérései ellenére nincs rendszerszintű válság az európai energiapiacokon. Még ha fel is lépett némi átmeneti tőkehiány, az rendezhető, és a Keler KSZF nem ügyfélpénzből tolja be a szükséges tőkét, hanem a tulajdonos pótolja azt.
De a piac változásai figyelmeztetőek. Korábban volt egy vak hit, hogy az Európai Unió nem akarja visszafogni a gazdasági növekedést, így valami megoldás lesz a szén-dioxid kibocsátási korlátozásokra. Ám az új, szigorúbb kvótaciklus miatt a piac felfogta, hogy komolyan kell venni a korlátozásokat, és a szén-dioxid kvóta ára hirtelen a hatszorosára nőtt. Középtávon alighanem erre kell mindenkinek berendezkednie, vagyis tartósan magasabb lehet az áram ára is.
Ha drágább az áram a nemzetközi piacokon, ha a kereskedőknek több díjat kell fizetnie, mert pótlólagos tőke kell a klíringtagoknak, akkor ennek csak egy következménye lehet, a végtermékek is drágulnak, legyen az maga az áram, vagy a sok áramfelhasználást igénylő egyéb végtermék.
A pillangóhatás elméletét követve, azt mondtuk, hogy a norvég esők hatására fog emelkedni a magyar áram ára. Ez egy kicsit bulváros kép, az összefüggés levezethető, de valójában azzal, hogy a kvótarendelet ilyen hirtelen megváltoztatta az európai árampiacot, akkor előbb, vagy utóbb úgyis végigszaladt volna egy ilyen hatás.
Borítókép: Carina Johansen/Bloomberg via Getty Images