Index Vakbarát Hírportál

Kiszivárgott az előterjesztés: ez lesz a kirúgott hivatalnokokkal

2018. október 17., szerda 10:55 | aznap frissítve

Az Index birtokába jutott az a kormányzati előterjesztés, amely a közigazgatásból kirúgni tervezett munkavállalók újbóli elhelyezkedését segítő intézkedéscsomagot tartalmazza. A Karrier Híd névre keresztelt programban többek között szerepel a sajtóban korábban megszellőztetett információ, miszerint

a közszféra hiányszakmái felé irányítanák az elbocsátott embereket, de van benne több érdekes javaslat is emellett.

Az október 3-i dátummal ellátott előjegyzésen az áll, a javaslatot a kormány még nem tárgyalta. A mellékletekkel együtt 45 oldalas dokumentum alaposságában, megfogalmazásában és tartalmában valódinak tűnik, de azért levélben megkerestük a Miniszterelnökséget és a Pénzügyminisztériumot, hogy erősítsék meg. Azt is megkérdeztük, tárgyaltak-e már az előterjesztésről kormányülésen, és mi a vele kapcsolatos álláspont – egyelőre nem válaszoltak.

A téma várhatóan a szerdai kormányinfón is fel fog merülni, mivel Gulyás Gergely korábban a kormányközeli Magyar Időknek már hétfőre ígért a tájékoztatást, ami aztán nem valósult meg. 

9000 embert küldenek el, idősebbeket is

A Karrier Híd Program a leépítésben érintett 9000 munkavállaló további lehetőségeivel foglalkozik. Az első javaslat szerint az elbocsátottak újbóli alkalmazását szociális hozzájárulási adókedvezménnyel segítenék, mivel

várhatóan lesznek olyan kormánytisztviselők, akiknek jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. 

Az előterjesztés készítői azt javasolják, hogy a tervezett kedvezmény azokra  az elküldött közszolgákra vonatkozzon, akik felmentésük napján már betöltötték a 60. évet. Vagyis a kedvezmény igen szűken célzott, csak a védett korban lévő tisztségviselőkre vonatkozna. Az előterjesztésben úgy becsülik, félmilliárd forint lenne az intézkedés költségvetési hatása.

Indítson vállalkozást a hobbijából!

A következő pont az úgynevezett Restart up, vagyis a segítségnyújtás saját vállalkozás indításához. A leírás szerint a piacképes tudással rendelkezők lehetnek ennek a célcsoportja. De szintén beléphetnek a programba azok, akik nem a közszférában használt tudásukra, hanem például

meglévő hobbijuk által szerzett ismeretekre, tapasztalatokra építve indíthatnak vállalkozást, vagy családi céget vinnének tovább.

Ebben maximum 500 tisztviselő lehet érintett a becslés szerint, az összesen biztosítandó költségvetési forrás pedig 2,28 milliárd forint, ebből a mikrohitelek összege 2 milliárdot tenne ki. 

Restart-up néven egyébként már létezik egy magánkezdeményezés,  ami nem pontosan az előterjesztésben megfogalmazottakat fedi, hanem középkorúak munkaerőpiacra való visszaterelésének programját. Úgy tűnik, az előterjesztés szerzőinek megtetszett a név, és felhasználták.

Bürokratából műtőssegéd

A harmadik pont a közszféra hiányszakmái felé irányítás, ez praktikusan főleg a humánszolgáltatásokat jelenti, az előterjesztés is kiemeli a szociális ágazatot és az egészségügyet. Ennek a tervnek a buktatóiról részletesen írtunk keddi cikkünkben, amit itt olvashat el.

Az előterjesztés nem tartalmaz sem költségre, sem érintett munkavállalói létszámra vonatkozó becslést ehhez a javaslathoz.

Átképzések uniós pénzből

A negyedik javaslat szerint képzésre, átképzésre lennének jogosultak az elbocsátottak. Ezt elsősorban olyan uniós operatív programokból kívánják finanszírozni, mint a GINOP vagy a VEKOP, de mivel ezek csak a konvergenciarégiókban elérhetők (illetve jelenleg a GINOP technikailag fel is lett függesztve szabálytalanságok miatt), szükségesnek látják egy a középső országrészben hasonló programok elindítását költségvetési forrásból. Utóbbiban 1500 fő részvételével számol az előterjesztés, ami 1,5 milliárd forintos költséget jelentene a Nemzeti Foglalkoztatási Alap keretéből. 

Ebben a pontban feltehetőleg a versenyszférában keresett szakmák irányába történő átképzésről van szó, mivel a közszféra felé mutató irányt a harmadik intézkedési javaslat tárgyalta. 

Ingyenes segítség a versenyszféra irányába

Az utolsó ötlet az ingyenes munkaerőpiaci szolgáltatások biztosítása, ezzel próbálnák segíteni az elhelyezkedést a versenyszféra által kínált munkakörökben, „megelőzve azt, hogy egy hosszabb időtartamú álláskeresés esetén a közfoglalkoztatásba lépjen be az érintett személy". A szolgáltatások alatt ilyesmiket kell érteni:

A programot az OFA Országos Foglalkoztatási Nonprofit Kft. a Budapest Fővárosi, valamint a Pest Megyei Kormányhivatalokkal együttműködésben valósítaná meg. A munkaerőpiaci pillérben összesen 3570 fő, a versenyszférában történő elhelyezkedés aktív segítésében 4500 fő bevonására számítanak.

Gondoskodva rúgnak ki

Az előterjesztésben azt írják, 

"GONDOSKODÓ LÉTSZÁMCSÖKKENTÉST"

terveznek megvalósítani, ennek része a fent részletezett javaslatcsomag. A dokumentum szerint létszámcsökkentéssel érintettek részére a felmentésről szóló okirattal együtt egy tájékoztatót is átadnak majd az intézkedésekről. 

A tervek szerint az állami foglalkoztatási szerv közreműködik a csoportos létszámleépítések hátrányos következményeinek enyhítésében. A foglalkoztatási terület munkatársai csoportos tájékoztatókat tartanak az elérhető foglalkoztatási támogatásokról, álláskeresési ellátásokról, itt mutatják be részletesen az előterjesztésben javasolt lehetőségeket.

 Ezután az OFA Nonprofit Kft. tanácsadói felmérik a még közszolgálati jogviszonyban dolgozó munkavállaló készségeit, képességeit, igényeit és motivációját, elkészítik az egyéni fejlesztési és foglalkoztatási tervet, amelyben rögzítik azok a szolgáltatásokat, képzéseket, támogatásokat, „melyek a sikeres, a végzettségnek és képzettségnek megfelelő nyílt piacon történő elhelyezkedést elő tudják segíteni". A tanácsadók ez alapján tesznek javaslatot szolgáltatásba vonásra, képzésbe vonásra, vagy közvetítésre.

(Borítókép:  A Csongrád Megyei Kormányhivatal központi épületének ügyféltere 2015. december 9-én - f otó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI)

Rovatok