Index Vakbarát Hírportál

600 millió forintnyi áfát csalt el két szegedi autókereskedő

2018. október 18., csütörtök 10:39

A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adót csalt el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat - írja az MTI a Csongrád Megyei Főügyészség tájékoztatása alapján.

A gyanúsítottak vezette cég 2013-tól foglalkozott autókereskedelemmel, jellemzően Németországból importáltak használt kocsikat, és majd belföldön adták el a járműveket. A cég vállalta a teljes ügyintézést, így az autók kiválasztását követően annak külföldi beszerzését, hazahozatalát, honosítását, magyarországi forgalomba helyezését és a regisztrációval kapcsolatos ügyintézést.

A gyanú szerint a használt gépkocsikat 0 százalékos áfával, nettó áron vásárolták meg, majd ezt követően az első belföldi értékesítést terhelő általános forgalmi adót elmulasztották bevallani, és befizetni. A belföldi értékesítések során a különbözet szerinti adózást, mint speciális adózási formát alkalmazták annak ellenére, hogy ennek feltételei nem álltak fenn. A csehországi cégek felé állítottak ki valótlan tartalmú értékesítésről szóló számlákat, hogy az általános forgalmi adó megfizetése alól mentesüljenek.

A gyanúsítottak 2017-ig az állami költségvetésnek mintegy 600 millió forint vagyoni hátrányt okoztak. Egy férfi és egy nő ellen társtettességben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárás Szegeden.

Rovatok