Index Vakbarát Hírportál

Vihar miatt törölte járatát a Wizz Air, sok utas ragadt Szicíliában

2018. október 19., péntek 11:05

Csütörtök este a Wizz Air törölte Budapest-Catania járatát, ami több mint 200 utas hazajutását bonyolította meg. A légitársaság biztosít a lehető legkorábbi következő járatra ingyenes átfoglalást, de még a legkorábbi járat is csak szombaton indul, és nagyon korlátozottan vannak rajta szabad helyek.

Péntek hajnalban olvasónk azt írta, fél 11-kor indult volna Szicília Catania városából a Wizz Budapestről jövő gépe.

"A helyzet a szokásos volt: egyre több késést jeleztek. Flightradar24-en látszódott, hogy a gép köröz a város felett, végül elmegy Palermoba, és leszáll. Ekkor még kiírták, hogy hajnali egykor elvisznek minket, de aztán törölték. Jött egy hölgy, aki nem sokat tudott, csak visszaadta a feladott csomagokat, és intézett hotelt. A kérdésre, hogy hogyan jutunk haza, nem tudott válaszolni. A következő járat két nap múlva megy, de azon kb. 10 szabad hely van. A többi a mi dolgunk. Aki szerencsés volt, épp tudott venni jegyet az Alitalia reggeli járatára római átszállással. (Kb. 90 ezer HUF/fő). Mielőtt erre felszálltunk, megérkeztek a Palermóba leszállt gép utasai, őket a Wizz busszal áthozta. Ők azt mondták hogy a vihar miatt nem szállt le a gép (több járat amúgy zavartalanul szállt le és fel), és a pilóta bemondta, hogy húsz percet köröznek, mert fél órára elég kerozin van. Ezek után negyven perc körözést követően indultak el Palermo fele" - írta olvasónk.

Rákérdeztünk a Wizz Airnél, hogy mit tesznek, hogy kárpótolják a pórul járt utasokat. A légitársaság azt írta, a járatot azért kellett törölni, mert a rendkívül viharos idő miatt a gép csak Palermóban tudott leszállni. 

Az utasokat a vonatkozó jogszabályoknak és a Wizz Air szabályzatának megfelelően segítik, értesítik a változásról, részükre szállást és étkezési jegyeket, valamint a lehető legkorábbi következő járatra ingyenes átfoglalást – a szabad helyek számától függően – biztosítanak. 

"A viteldíj teljes visszatérítését igénylő utasoktól azt kérjük, hogy a wizzair.com oldalon nyújtsák be igényüket. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az utasok megkapják a szükséges információkat és szükséges segítséget. Bár az időjárási körülmények rajtunk kívül állnak, a Wizz Air minden érintett utas elnézését kéri az okozott kényelmetlenségért. Utasaink, személyzetünk és repülőgépeink biztonsága a legfontosabb számunkra" - írták.

Rovatok