Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos kártérítést fizethet a magyar állam az egyik francia utalványos cégnek

2018. október 25., csütörtök 08:35 | aznap frissítve

Az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID) nevű nemzetközi vitarendező szervezet október 9-én döntést hozott a magyar állam és a francia Cheque Déjeuner (újabb nevén Groupe UP) cafetériacég vitájában – írja a 444.

A Világbanknál működő bíróság a Cheque Déjeuner-nek adott igazat, és kártérítést ítélt meg a cégnek.

A Cheque Déjeuner egyike volt annak a három francia multinak, amelyeket 2011-2012-ben az Orbán-kormány adóemeléssel kiszorított az étkezésiutalvány-piacról 2011-12-es átalakításával, hogy helyet csináljon az Erzsébet-utalványnak. A rendszerről időközben az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy jogellenes volt a bevezetése, ezért hamarosan fel is számolják. 

A Cheque Déjeuner a Ticket Restaurant utalványokat forgalmazó Edenreddel és a Sodexóval együtt fordult az ICSID-hez, és az Edenred ügyében már 2016-ban döntött is a testület: több mint 7 milliárdos kártérítésre kötelezte a Magyar Államot. Az ICSID az 1987-es francia-magyar beruházásvédelmi megállapodás alapján döntött, aminek időközben már nem kéne irányadónak lennie, hiszen az uniós csatlakozással egyetlen nagy gazdasági térség részévé vált a két ország, és az nem tisztázott, hogyan hat az uniós jog a tagállamok közötti korábbi megállapodásokra. De a 444 cikke szerint ez nem tűnik nagyon lényeges szempontnak, mert az Európai Bíróság is jogellenesnek ítélte időközben a cafeteriaátalakítást. 

A mostani döntés esetében még nem lehet tudni pontosan, mennyi lesz a megítélt kártérítés, de a Cheque Déjeuner 39 millió eurót, azaz

kb. 12,6 milliárd forintot követelt az eredeti beadványában, tehát ez lehet az irányadó összeg.

Rovatok