Index Vakbarát Hírportál

Átadták az M25-ös autóút északi szakaszát

2018. november 7., szerda 12:36

Szerdán átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóút északi ütemét Nagytálya közelében. A szakasz építése májusban kezdődött. 

A több ütemben épülő M25-ös autóút 2020 elejére készül el, ezáltal Eger is bekapcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba. A 19 kilométernyi új nyomvonalú 2x2 sávos út épül, közvetlen csatlakozással az M3-as sztrádához, csomópontokkal és egy új szakasszal, Andornaktálya elkerülő útjával. Az andornaktályai elkerülő út kivitelezése, valamint a 252-es számú főút rekonstrukciója májusban megkezdődhet, ennek az ütemnek a kivitelezése nettó 5,4 milliárd forintba kerül.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az átadón elmondta: Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata öt éven belül szinte teljesen kiépüla sztrádák hossza a jelenlegi 1400-ról a következő évtized első felére "jócskán 2000 kilométer fölé nő", a teljes gyorsforgalmi és főút-hálózat a nemzetközi folyosókba kapcsolódó, európai színvonalú közlekedési feltételeket nyújt majd.

A jórészt már folyamatban lévő beruházások eredményeként 7 megyeszékhely több mint 400 ezer, valamint vonzáskörzetük mintegy 665 ezer lakójának közlekedési helyzete javul ugrásszerűen - tette hozzá. Emlékeztetett: a következő években Eger mellett magasszintű közúti kapcsolatot kap Békéscsaba, Kaposvár, Salgótarján, Sopron, Szolnok és Zalaegerszeg is.

Rovatok