Index Vakbarát Hírportál

Behalt az Otthon Melege program weboldala

2018. november 19., hétfő 10:34 | aznap frissítve

Ma lett volna a határideje az Otthon Melege programnak a közép-magyarországi régióban élőknek. A beadás 10-14 óráig tartott volna, de már a kezdetkor sem volt elérhető a pályázati felület. A programot felügyelő minisztérium szerint nem az ő szerverüket vagy rendszerüket érintette az áramszünet, hanem azokra voltak csak tekintettel, akiknek az otthonukban volt áramszünet és emiatt nem tudták volna beadni a pályázatukat.

Olvasóink között számtalan összeesküvés-elmélet alakult ki, felmerült, hogy az oldal nem bírta a terhelést, vagy már le is játszották a pályázatokat, vagy hogy az ELMŰ-karbantartás csak egy kamu. Nap végére annyi látszik biztosnak, hogy az Információs és Technológiai Minisztérium szerint november 21-én 16:30 és 20:30 között újra lehet majd pályázni, és hogy a tárca azzal magyarázza az esetet, hogy az eredeti időpontban a régióban áramszünet volt, amely érinthette a potenciális beadókat.

Az tény, hogy az ELMŰ honlapján elérhető karbantartások mind véget érnek 16 óráig, így a 16:30-as kezdés a beadásra teljes bebiztosítás.

A közép-magyarországi régióban ma 10 és 14 óra között lehetett volna beadni a pályázatokat, de egy nem várt karbantartásra hivatkozva nem működött az oldal. 10 óra után nem sokkal ezt írta ki:

Ezután elárasztották a szerkesztőséget az olvasói levelek, hogy a háztartási gépek cseréjét (hűtőgépek, mosógépek) biztosító Otthon Melege program weboldala nem elérhető, pont aznap, amikor be kellett volna adni a pályázatokat.

A program weboldalának üzemeltetői valószínűleg nem számoltak egy karbantartással, mert a honlapon jelenleg ez olvasható:

Tisztelt Pályázók!

Mai napon az ELMŰ-ÉMÁSZ karbantartási munkálatai miatt áramszünet lesz, ezért a közép-magyarországi régió lakosai részére a pályázatbeadás egy későbbi időpontban lesz lehetséges.

Együttműködésüket köszönjük!

A nem várt esemény a közép-magyarországi régióból pályázókat érinti, számukra volt érvényes a mai, 10 és 14 óra közötti beadási határidő.

Megnéztük az ELMŰ-ÉMÁSZ  weboldalán  az előre bejelentett karbantartásokat, és ott találtunk mai, budapesti tervezett karbantartásokat, de nem tudni, az Otthon Melege program weboldala honnan, melyik szerverteremből üzemel. Szakértők szerint az igencsak elképzelhetetlen, hogy egy szerverterem teljesen leállna egy ilyen karbantartástól, valószínűbb inkább, hogy a szerver nem bírta a terhelést.

Közben megérkezett a hivatalos sajtóközlemény is az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól:

Technikai okok miatt megváltozik az Otthon Melege Program utolsó fordulójának időpontja. A közép-magyarországi régióban a korábban tervezett, november 19. 10-14 órai pályázati időpont helyett egy későbbi időpontban pályázhatnak a Budapesten és Pest megyében élők. A pályázatbenyújtás új időpontja 2018. november 21. 16.30 - 20.30.

A változás oka, hogy a közép-magyarországi régióban a mai napon is áramszünettel járó karbantartási munkálatokat végez az ELMŰ-ÉMÁSZ. Így vannak olyan területei a régiónak, ahol az adott időszakban a pályázók nem tudják használni számítógépeiket. A pályázatbeadás ezért egy későbbi időpontban lesz lehetséges annak érdekében, hogy senkit ne érjen hátrány.

Ebből az olvasható ki, hogy a minisztérium nem a saját szervereiknél történt áramszünet miatt halasztott, hanem olyan napra vár, amikor a közép-magyarországi régióban sehol nem lesz áramszünet, így semelyik fogyasztó nem esik el a beadás lehetőségétől.

Itt jól látszik, hogy mi volt az eredeti beadási dátum:

Aztán később erre változott, mintha már november 18-án, vasárnap 14 órakor lezártul volna:

Alább olvasóink észrevételei:

Nekem 09.59-kor sikerült belépnem, még mielőtt lehalt volna az egész, akkor azt írta ki, hogy a Közép-Magyarországi régió beadási időszaka lezárult, már nem lehet pályázni és vissza volt dátumozva tegnapra 11.18. 10.00-14.00 óra közé a beadási időszak. Gyorsan visszamentem a hgcs oldalra, hogy én vagyok-e teljes hülye és egy nappal elnéztem az egészet, de a hgcs oldalon még mindig 11.19. 10.00-14.00 volt a beadás, tehát jól emlékeztem.

Ezután próbáltam hívni az összes megadott telefonszámot, de mind foglalt volt folyamatosan, és néhány perc múlva elszállt az egész oldal. Nagyon furcsa az egész.

Tegnap délután és ma 9:35-körül is még működött az oldal, meg tudtam nézni a korábban feltöltött adatokat és semmilyen információ nem volt arra vonatkozóan, hogy máskor kellene beadni a pályázatot.

Egyébként már az is furcsa, hogy a 2018-as pályázatot a 2017-es oldalon kell beadni...

Az előzetesen meghirdetettek szerint ma délelőtt 10 órakor nyílt meg a HGCS-program a közép-magyarországi régióban. A pályázati felület, ha lassan is, de betöltött. Arra valahol számítani lehetett, hogy a rendszer túlterhelt lesz, az oldal rendkívül lassan töltött be, ill. nem lehet kapcsolatot létesíteni üzenet is jött többször.

Mondanom sem kell, teljesen felháborodtam! Az ELMŰ karbantartás gondolom előre betervezett volt, meg tudtommal vis maior sem történt ma (v.ö. hószállingózás...). Másrészt, nagyon nem tartom korrektnek, hogy ez az üzenet nem 10 óra előtt jelent meg, jóllehet az üzenet alapján a karbantartás betervezett volt. Sajnos van egy olyan érzésem, hogy a pályázat megnyílása és a 10 óra 20 perces hibaüzenet között volt olyan, aki be tudta adni a pályázatát, ez pedig rontja azok esélyét, akik majd egy "későbbi" időpontban pályázhatnak. Abból gondolom, hogy adhattak be sikeres pályázatot, hogy a lap első és második újratöltése után még visszajött a pályázati felület, nem rögtön az ELMŰ-s üzenet jelent meg.

Rovatok