Index Vakbarát Hírportál

Elárverezi a szemetet a kukaholding

2018. november 21., szerda 11:12

Árverésen ad túl a szemétszállítók által összeszedett szelektív hulladékon a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt, vagyis az állami kukaholding. A Napi.hu cikke szerint szerda délelőtt egy elektronikus árverésen 95 tonna bálázott PET palackot és 200 tonna vegyes papírt lehet megvenni, a licit 3,6 millió forintról indul. 

Ez nem egy új gyakorlat, már egy ideje így adja el a kukaholding a tulajdonának számító szemetet, amiket persze a helyi közszolgáltatók szednek össze, azok, akiknek a pénzét az NHKV néha több hónapos késéssel fizeti ki, és amelyeknek így komoly gond, hogy kijöjjek a pénzükből. Az árveréseken amúgy nem szokott nagyon sok licitáló lenni. A leggyakrabban egy ARW Magyarország Kft. nevű cég szokott nyerni, ami nem csoda, mert sokszor egyedüli licitálóként vesz részt az árverésen. Az ARW többségi tulajdonosa a francia Veolia, amely a kormány stratégiai partnere. 

Az NHKV, vagyis a kukaholding legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor a Zöld Híd  nevű közszolgáltató bejelentette októberben, hogy nem tudja elvinni a szemetet több mint 100 településről, mert nem kapott a működéséhez elég pénzt a szemétdíjakat beszedő és visszaosztó állami kukaholdingtól. A részben hatóságként is üzemelő NHKV erre válaszul visszavonta a Zöld Híd engedélyét. 

A kukaholding amúgy már az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerint is elég rosszul és elszámoltathatatlanul működik, az ombudsman a múlt héten megjelent jelentésében a szemétszállítási rendszer teljes átalakítását javasolta. Hogy mi a gond a kukaholdinggal arról ebben a podcastban beszélgettünk részletesebben. 

A Napi.hu cikke szerint az NHKV árverésével párhuzamosan is akadozik az országban a szemétszállítás, a szekszárdi önkormányzat tulajdonában lévő hulladékgazdálkodó cég például levélben arról tájékoztatta az ügyfeleit, hogy "2018. november 20-án, kedden Bátaszék város, valamint Szálka, Várdomb és Őcsény települések területén műszaki okok miatt nem történik meg a szelektív hulladék begyűjtése."

Rovatok