Index Vakbarát Hírportál

1,3 milliárdos csalást leplezett le a NAV

2018. november 27., kedd 11:21

Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), írja az MTI.

A NAV keddi sajtótájékoztatóján Zámbó Péter, a NAV Bűnügyi főigazgató-helyettese közölte, hogy a bűnszervezetek a 27 százalékos áfa megfizetését cégláncolatok, külföldi cégek közbeiktatásával akarták kikerülni. A két bűncselekményben összesen körülbelül 2 ezer gépjármű érintett.

Az 1 hónapja tartott házkutatásokat követően 200 millió forintnyi vagyontárgyat zároltak, két embert vettek őrizetbe, hármat gyanúsítottként hallgattak ki, az elkövetőket akár 10 év szabadságvesztésre is ítélhetik - tette hozzá.

A gépjármű-kereskedelemből a szervezett bűnözés mindig részesülni akart, de a szakmai szervezetek segítségével és hatósági együttműködésekkel egyre jobban háttérbe szorulnak. Az adóhatóság 2016-ban 13, idén pedig 5 ilyen szervezetet azonosított, ezzel a majdnem három év alatt csaknem 20 milliárd forint elkövetési értékű bűncselekmény okozóit iktatta ki.

A tapasztalatok szerint a legfertőzöttebb terület a főváros mellett Pest, Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Zámbó Péter hangsúlyozta egyúttal, hogy a bűnözők nem csupán a költségvetést, hanem a vevőket is megkárosíthatják, hiszen a garanciajogokat a gyorsan eltűnő strómancégekkel szemben lehetetlen érvényesíteni. Szerinte a használt autót vásárlók gyanút foghatnak, ha a járművet az eladók autómosóknál, benzinkutaknál vagy házhoz szállítva akarják átadni. A bűnözők haszna a járművek értékével egyenesen arányos, ezért gyakran drága luxusautókat közvetítenek.

A főigazgató-helyettes közölte, hogy a szervezett bűnözői csoportok hetente frissülő adóhatósági nyilvántartásában jelenleg 176 társaság szerepel, köztük továbbra is találhatók gépjármű-bűnözői csoportok. Az adatbázist a hatóságok operatív és stratégiai döntéshozatalánál is felhasználják - tette hozzá. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke hangsúlyozta, hogy az előtörténeti adatok hiányossága is bűnözőkre utalhat. A szakmai szervezetek egyik feladata fölhívni az ilyen esetekre a figyelmet, hiszen - mint fogalmazott - nagyon sokan felkészületlenül vásárolnak használt autót, így könnyen becsaphatják őket a szervezett bűnözői csoportok.

Knezsik István, az Autós Életciklus Érdekképviseleti Nagykoalíció Egyesület elnöke sürgette a gépkocsik teljes életútjának rögzítését, hiszen a biztosítótársaságok kártörténeti nyilvántartását az autóvásárlók nem láthatják. Üdvözölte azonban, hogy a járművek nyilvános előtörténeti adatbázisa hamarosan új elemekkel bővül. Hangsúlyozta továbbá, hogy a NAV-val kialakított piactisztító együttműködés nem csak a vevőket segíti, hiszen az adócsaló bűnözők tisztességtelen árelőnyhöz jutva a szabályosan működő vállalkozások rovására terjeszkednek.

Rovatok