Index Vakbarát Hírportál

A Zöld Híd-konfliktus vége: távozik a Fidesznek nem tetsző vezetés

2018. november 30., péntek 13:09 | aznap frissítve

Sajtótájékoztatót tartott a nagy októberi kukakáosz főszereplője, a Zöld Híd leköszönő vezetése péntek délelőtt. Az eseményen egyrészt bemutatták, milyen gépparkkal adják majd át a cég és az azt tulajdonló önkormányzati társulás irányítását, másrészt beszámoltak az elmúlt hetek eseményeiről. 

A 116 települést tömörítő önkormányzati társulás lemondása után már csak megbízott ügyvezetője és Gödöllő polgármestere, Gémesi György elmondta, nagyon nehéz heteken vannak túl, de az a legfontosabb, hogy a katasztrófavédelem bevonása óta helyreállt a 350 ezer embert érintő szolgáltatás rendje. A katasztrófavédelem november elejétől irányító és finanszírozási szerepkörben van a területen, vagyis továbbra is a Zöld Híd végzi a hulladékszállítást, csak nem az NHKV Zrt. által biztosított forrásból, hanem a belügyminisztériumi keretből

Gémesi szerint ez nem gazdaságos működésmód, mert

nagyobb összeget fordítottak a katasztrófavédelem beszállása a működésre, mint amennyit ők előzetesen kiszámoltak havi működési költségnek.

Ahhoz azonban, hogy az visszaálljon a normális rend, vagyis a kukaholding általi finanszírozás, a kukaholdingnak újra ki kellene adnia a Zöld Híd visszavont közszolgáltatói megfelelőségi engedélyét. Amit a cég az ombudsmani jelentéssel összhangban levő álláspontja szerint egyébként is eleve jogtalanul ad ki az NHKV, és a visszavonás is jogtalan volt, meg is támadták a bíróságon.

A gödöllői polgármester azt mondta, az, hogy a kormány 26,5 milliárd forintos tőkeinjekciót hajtott végre a hulladékgazdálkodási ágazaton, önmagában igazolja, hogy a Zöld Híd fizetésképtelensége valós probléma volt. Azokat az összegeket is ismertette, amelyeket az NHKV-tól működésre visszakaptak az elmúlt két év folyamán:

Utóbbi már egyáltalán nem fedezte a működési költségeket Gémesi állítása szerint, ebből is látszik, hogy szándékos kivéreztetésről volt szó az állami holding részéről. A kormány nem ismeri el, hogy tényleg csak a finanszírozási gondok vezettek volna a kialakult helyzethez, a kukakáosz kirobbanása óta próbálta úgy beállítani az egész ügyet, mintha ellenzéki politikai játszma lenne.

A katasztrófavédelemmel való együttműködés óta ugyan zavartalan a feladatellátás és mindenki ki van fizetve, de a korábbi időkből maradtak még rendezetlen számlák, ezek miatt fenyegeti a céget NAV-inkasszózás, amiről az Indexen is beszámoltunk csütörtökön.

Az önkormányzati társulás új elnökét a tájékoztatás szerint a szombaton tartandó közgyűlésen választják meg, Gémesi azt mondta, 8 jelölt van, szerinte "a Fidesz jelöltje" közülük Fördős Attila, Vác fideszes polgármestere. A gödöllői polgármester reményét fejezte ki, hogy nem olyasvalaki lesz végül az elnök, akit "a pártközpontban akarnak", hanem aki szakmailag megfelel.

Gyenes Szilárd, a Zöld Híd megbízott ügyvezetője és Szűcs Attila, a Eurotrade Kft. (Magyarország egyik legnagyobb haszongépjármű-kereskedése) vezetője a sajtótájékoztató keretében bemutatták az új járműveket is, amelyeket uniós forrásból finanszírozott a Zöld Híd. Ezek az NHKV-s pénzfolyósítástól függetlenül jutottak a Zöld Hídhoz, a 9 új Iveco kukásautó összesen 478 millió forintba, míg a gyerekeket a Zöld Híd udvarba oktatásra hordó új MAN busz 31 millió forintba került, a közbeszerzést a Nemzeti Fejlesztési Programiroda koordinálta. A cég új vezetése már ezekkel az új eszközökkel kezdhet majd neki a munkának. 

Gyenes Szilárdnál rákérdeztünk, mit szól a Figyelőben megjelent vádakhoz, miszerint magánokirat-hamisításért feljelentették a céget (elvileg ismeretlen tettest, de gyakorlatilag nyilván Gyenesről van szó), amiért állítólag 2,5 havi minőségi jutalék kifizetéséről rendelkezett november 30-ára előre dátumozva a cég informatikai vezetője részére. Gyenes azt mondta, összesen 144 600 forintos második féléves jutalomról van szó, amit az egyébként piaci bér alatt (bruttó 550 ezer forintért) foglalkoztatott IT-vezető fog kapni munkájáért, a dátum pedig azért szerepelt már a papíron, mert az átadás előkészítéséhez már elkezdték legyártani a szükséges dokumentumokat. Mint elmondta, a cég működését átvizsgálta egy nemzetközi auditorcég, ennek 8 napon belül meglesz az eredménye - reményei szerint pozitív -, amit nyilvánosságra fognak hozni. 

A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a korábbi kormányzati javaslat ellenére egy önkormányzat sem bontott szerződést a Zöld Híddal, és egyetlen hatóság sem vont meg a cégtől egyetlen releváns engedélyt sem, csupán az NHKV-féle minősítést vonták vissza. Így valószínűsíthetően továbbra is a Zöld Híd marad a közszolgáltató a területen, és az új minősítés kiadására sor fog kerülni, ha megválasztják az önkormányzati társulás új elnökét és a Zöld Híd élére is új vezetőt neveznek ki.

Ha gyorsan képbe akar kerülni a hulladékgazdálkodási ágazat problémáival, akkor olvassa el ezt a cikket, vagy hallgassa meg ezt a podcastot

Rovatok