Index Vakbarát Hírportál

Kína egyelőre megmenekült az amerikai védővámoktól

2018. december 2., vasárnap 07:52

Donald Trump amerikai elnök szombaton, a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletét követően Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott találkozóján megegyezett abban, hogy az Egyesült Államok mégsem vezeti be január elsejétől a korábban kilátásba helyezett kínai árukra vonatkozó új vámokat – írja az MTI.

A kínai állami televízió értesülései szerint a két vezető megbeszélésén született egyezség értelmében

A most kötött egyezség egyben időt ad a két országnak a további egyeztetésekre a kettőjük között kirobbant vita miatt, hogy Kína vehemensen törekszik az Egyesült Államok technológiai fölényének elvitatására. Az amerikai importvám jelenleg 10 százalék, ami 2019. január 1-től 25 százalékra emelkedett volna.

Washington még szeptemberben jelentette be, hogy büntetővámot vet ki 200 milliárd dollár értékű kínai importra. 50 milliárd dollárnyi árura már korábban vetettek ki pótvámot, a két tétel együtt pedig az Egyesült Államok kínai importjának közel a felét teszi ki. 

Rovatok