Index Vakbarát Hírportál

Kína megfenyegette Kanadát

2018. december 9., vasárnap 16:49

Egyre feszültebb a viszony Kína és Kanada között a Huawei pénzügyi vezetőjének őrizetbe vétele miatt. A kínai külügyminisztérium bekérette Kanada kínai nagykövetét, és komoly következményeket ígértek, ha Kanada teljesíti az Egyesült Államok kiadatási kérelmét – írja a CNN.

Meng Van-csóut, az egyik legfontosabb kínai techcég, a Huawei pénzügyi igazgatóját, egyben az alapító lányát múlt szombaton tartóztatták le Vancouverben. Azóta hivatalosan is kiderült, hogy csalással vádolják: a kínai cég az amerikai alkatrészeket is felhasználó termékeivel megszegte az Irán elleni amerikai szankciókat, és próbálta eltitkolni, hogy az ehhez használt közvetítőcég, a hongkongi Skycom valójában a Huawei lányvállalata. Az ügy hátteréről és jelentőségéről itt írtunk részletesebben.

Kanada szerint nem politikai ügyről van szó, Kína viszont minden jel szerint máshogy gondolja. Lö Jü-cseng, a kínai helyettes külügyminiszter szombati közleménye szerint Kanada súlyosan megsértette egy kínai állampolgár jogait, és a lépés "törvénytelen, ok nélküli és kegyetlen, és rendkívül rosszindulatú" volt.

A közlemény szerint Kína bekérette John McCallum nagykövetet is az ügy miatt, és azt kérik, hogy Kanada engedje el Menget, különben a történteknek "határozottan komoly következményei lesznek, és a kanadai félnek kell majd viselnie a teljes felelősséget."

Rovatok