Index Vakbarát Hírportál

Újabb csapást tervez a brit kormány a műanyag zacskókra

2018. december 27., csütörtök 14:49

A fenntartható jövő és élhető bolygó nevében újabb szigorításokat akar a brit kormány. A környezetvédelmi miniszter tervei szerint a nejlonzacskók 5 pennys illetékét 10 pennyre emelik (ez kb. 18 forintos emelést jelent), illetve a jövőben minden boltra vonatkozik majd ez az adó – olvasható a BBC oldalán. A változás várhatóan 2020 januárjában léphet hatályba.

A szigorítás egy nagyobb kormányzati projekt része, aminek az célja, hogy kevesebb műanyagot használjanak az emberek. A brit miniszterelnök, Theresa May már nyáron ígéretet tett a változtatások megvitatására.

Még többet szeretnénk tenni csodás bolygónk védelméért, és a mai bejelentés fel fogja gyorsítani jövőbeli szokásaink változását, és az intézkedés építhet az eddig is meglévő adó sikerére

- nyilatkozta a brit környezetvédelmi miniszter, Michael Gove.

Becslések szerint eddig 15 milliárd műanyag zacskóval kevesebb került forgalomba, mióta 2015-ben kivetették a nejlonzacskók 5 pennys díját minden, legalább 250 alkalmazottat foglalkoztató kiskereskedésre. A kisebb kereskedők azonban, akiket nem érint a jelenlegi adó, évente nagyjából 3,6 milliárd egyszer használatos nejlonzacskót hoznak forgalomba.

Az angol kormány sokáig hezitált a műanyag zacskók megadóztatásán, ám ma már egyértelműen látszik az adó pozitív hatása. A vásárlók többsége, akik eddig nyugodt szívvel használtak akár féltucat egyszer használatos nejlonzacskót egyetlen bevásárláshoz, a 30 pennys árat látva inkább máshogy oldják meg a csomagolást. De az adónak egyéb látható hatása is van.

Az Egyesült Királyság egyik kiemelkedő környezetvédelemmel foglalkozó jótékonysági szervezete, The Marine Conservetion Society szerint a bevezetett díjak láthatóan csökkentették a tengerpartokon és tengerben lévő műanyag szemét mértékét.

A megemelt díjak bejelentése a környezetvédelmi adók szélesebb körű bevezetésének része. A brit iskolák szintén csökkenteni fogják a fölösleges műanyag csomagolóanyagok használatát. 2022-ig újrahasznosíthatóra kell cserélniük többek között a műanyag szívószálakat, palackokat és az élelmiszerek csomagolását is.

Ezzel ellentétben azonban Magyarországon ismét meghiúsult a műanyag zacskók és egyszer használatos műanyag eszközök forgalmazásának szigorítása.

Ahogy korábban írtuk, idén szeptemberben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jelentős szigorítást tervezett 2019-től. Első körben a termékdíj törvény módosításával emelkedett volna a nagyon könnyű, illetve könnyű műanyag zacskók díjtétele. A hosszú távú tervek szerint pedig 2021-től teljesen betiltották volna az egyszer használatos zacskókat. Magyarország ezzel az egyes műanyagtermékek korlátozásáról szóló irányelvjavaslat megvalósítását célozta volna meg, a többi tagállamhoz hasonlóan.

A magyar kormány azonban nem támogatta az ITM törvénymódosítás tervezetét. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón azt nyilatkozta; a tervezet „nem nyerte el a kormány tetszését”. Szerinte amíg nemkötelező, a kormány nem fogja megemelni a díjakat – írta akkor a Napi.hu.

Azt nem tudni, mit ez mit jelent, de úgy tűnik a jelenlegi helyzet még nem nevezhető„kötelezőnek”. Még akkor sem, ha éves szinten több mint 80 műanyag zacskót használunk el Magyarországon fejenként. Ezeknek meghatározó többsége egyetlen használat után azonnal szemétté válik, megkezdve az évszázadokat igénybe vevő lebomlást. A természetet szennyező műanyag zacskók hatalmas károkat okoznak az állatvilágban, sőt akár a mi élelmiszereinkbe és ivóvizünkbe is bekerülhetnek.

Rovatok