Index Vakbarát Hírportál

900 millió forinttal drágul a hatvani sportcsarnok

2019. január 2., szerda 12:07

2,7 milliárd helyett 3,59 milliárd forintba kerül majd végül a hatvani sport- és rendezvénycsarnok – írja a 24.hu az Európai Unió közbeszerzési lapjára hivatkozva. 

A multifunkciós, de alapvetően kézilabdacsarnoknak épülő, 1105 fő néző befogadására alkalmas létesítmény felépítésére novemberben a kormány újabb 700 millió forintot különített el, így összesen több mint 2 milliárd forintnyi állami támogatás lesz benne. A költségeket a Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület becsülte meg előzetesen, ők bruttó 2,7 milliárd forintot mondtak, vagyis végül 900 millió forinttal lesz drágább az épület az eredeti terveknél. 

A közbeszerzési értesítőből az is kiderül, ki építheti a csarnokot. A pályázatok elbírálásában 70 százalékig az ár volt a döntő, így nyert az egri Variabau Vegyes profilú építőipari és kereskedelmi Kft.  A mindössze 17 főt foglalkoztató társaság nettó árbevétele 2016-ban még száz millió forint alatt volt, 2017-ben viszont már nettó 323 millió forint felett jártak.

Rovatok