Index Vakbarát Hírportál

A volánosok szerint nem elfogadható a 8 százalékos minimálbér-emelés

2019. január 4., péntek 12:07

Elfogadhatatlanul kevésnek tartja a garantált bérminimum és a minimálbér 8 százalékos emelését a Volán-dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet. A szakszervezetnél nem értik, hogyan hódolhatott be egy pillanat alatt a 8 százalékos munkáltatói ajánlatnak két aláíró szervezet, a Liga és a Munkástanácsok, hiszen alig néhány napja a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel egységesen kétszámjegyű emelést tartottak elfogadhatónak – írja a KKSZ pénteki közleményében. 

A KKSZ szerint a kétszámjegyűnél kisebb mértékű emelésnek beláthatatlan következményei lehetnek az egyébként is munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban, ezért fenntartja a munkáltatói szövetséghez korábban eljuttatott, több szakszervezettel közösen fogalmazott bérfejlesztési igényét. A volánosok kezdőfizetésként jellemzően a garantált bérminimumot kapják alapbérként (ez kiegészülhet pótlékokkal), emiatt érinti érzékenyen a szakmát az év végi megállapodás.

Már 2018-ban is komoly hiány volt a munkaerőpiacon autószerelőből, autóvillamosság szerelőből és autóbuszvezetőből, a régieket is csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett megtartani a szakmában, a tapasztalt kollégák tömegével hagyják el a Közlekedési Központokat, mert másutt jobban megfizetik őket – mondta a közlemény szerint Baranyai Zoltán, szakszervezeti elnök.

Baranyai az Index kérdésére elmondta, a 8 százalékos megállapodással ágazati szinten romlottak a pozícióik a magasabb emelés kiharcolására, de továbbra is elsősorban tárgyalni szeretnének, nem gondolkodnak sztrájkban. Csütörtökön a Népszava közölt cikket arról, hogy egy másik közlekedési szakszervezet, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségét (VTDSZSZ) viszont éppen a bérmegállapodások alakulásától tette függővé, hogy kikérjék a tagok véleményét az átfogó sztrájkhoz történő csatlakozásról. 

Rovatok