Index Vakbarát Hírportál

Sztrájk lesz a berlini repülőtereken hétfő reggel, egy budapesti járatot is töröltek

2019. január 6., vasárnap 18:07 | aznap frissítve

Sztrájkot hirdetett hétfő reggelre a két berlini nemzetközi repülőtérre (Schönefeld, Tegel) a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi). A biztonsági szolgálatok dolgozóinak munkabeszüntetése miatt számos járatot, köztük egy budapestit is töröltek, írja az MTI.

A sztrájk 5 órától 8.45-ig tart. A két repülőteret együttvéve nagyjából 80 járatot érint, ezek egy részét már vasárnap törölték.

A repterek üzemeltetőjének (Flughafen Berlin Brandenburg - FBB) honlapján közölt adatok szerint törölték a Ryanair légitársaság Schönefeldről Budapestre közlekedő, FR 196 jelzésű járatát is, amely 7.25-kor indult volna.

A Verdi egységesen 20 eurós (6540 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasok, a poggyász, a teherszállító járatok rakománya és a légitársaságok személyzete ellenőrzését végző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak.

Az ágazat munkaadói érdekképviseletével (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen - BDLS) folytatott bértárgyaláson eddig négy fordulót tartottak. A BDLS elutasítja a szakszervezeti követelést, helyette 2 százalékos béremelést ajánl.

A Verdi ezt elfogadhatatlannak tartja, ezért most figyelmeztető sztrájkkal nyomatékosítja követelését. A következő tárgyalási fordulót január 23-án tartják. A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban, a berlinieké jelenleg 17,12 euró.

Rovatok