Index Vakbarát Hírportál

Sokkal olcsóbb lett a tartós tej, de ez sem tart örökké

2019. január 8., kedd 12:28

Ahogy azt mindenki tudhatja, aki nézi a Legyen Ön is Milliomost, 2019 januárjától 5 százalékra csökkent a tartós, vagyis UHT tej áfája is, amitől jelentősen csökkent a tartós tej ára az elmúlt napokban. Ahogy viszont azt Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke az Inforádiónak elmondta, ez az áresés várhatóan nem tart majd sokáig, egyéb költségek miatt ugyanis újra drágulni fog a tej. A terméktanács bekérte a nagyobb áruházaktól az ESL és UHT tejek ára január másodika óta, amiből kiderült, hogy 

a tartós tej ára 11 százalékkal esett január első napjaiban. 

Viszont Istvánfalvi szerint a fuvarozók már jelezték, hogy kénytelenek lesznek árat emelni, és az emelkedő bérköltségek is hatással lesznek a tej árára. Így bár a következő három hónapban még maradhat az alacsony ár, utána a folyamat meg is fordulhat, az év második felében pedig áremelkedésre lehet számítani. 

Rovatok