Index Vakbarát Hírportál

Tizenötmillió font kárt okoztak a decemberi drónincidensek az EasyJetnek

2019. január 22., kedd 14:03

Egész Európa légi közlekedésére hatással volt, amikor tavaly decemberében le kellett zárni az Egyesült Királyság két nagy repterét is, a londoni Heathrow, valamint a gatwicki repteret. A fennakadást az okozta, hogy drónokat észleltek a repterek védett légterében, ezért biztonsági okokból szüneteltették a repülőgépek felszállását és fogadását. 

Az EasyJet frissen kiadott közleménye szerint 10 millió fontot fizetett az utasoknak a törölt járatok miatt, valamint 5 millió font kiesése volt december végén a drónok miatt, számolt be a BBC.

Tehát összesen 15 millió font, azaz közel 5,5 milliárd forint kárt okoztak a pár százezer forint értékű eszközök.

Johan Lundgren csalódását fejezte ki, amiért a repülőtereknek ennyire sokáig tartott megoldani a helyzetet. Bűncselekménynek nevezte a történteket, és elismerte, hogy nehéz védekezni a hasonló esetek ellen. Több mint 400 EasyJet járatot kellett törölni a drónok miatt. Összesen pedig ezer fölött van a törölt járatok száma, és 140 ezer embert érintettek a járattörlések. 

Magyarországon is megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetésekkel kapcsolatos bejelentések száma. Tavaly tizenhárom repülőgép személyzete jelezte a HungaroControl légiforgalmi irányítóinak, hogy drónt láttak a gépek közelében.

Rovatok