Index Vakbarát Hírportál

A Debreceni Egyetem díszdoktora lesz Matolcsy György

2019. január 25., péntek 15:42

Díszdoktori címet kap Matolcsy György jegybankelnök a Debreceni Egyetemtől - írja a Népszava. A lap úgy tudja, a volt nemzetgazdasági minisztert a címre felterjesztő Gazdaságtudományi Kar többek között azzal indokolta a javaslatát, hogy a Matolcsy által vezetett unortodox gazdaságpolitikai irányváltás tette lehetővé a növekedési fordulatot. Azt is hangsúlyozták az előterjesztésben, hogy a jegybankelnök díszdoktorrá avatása hozzájárulhatna ahhoz, hogy az intézmény„komoly támogatóra, kiterjedt kapcsolatrendszerre és erős szakmai háttérre” találjon.

A Népszava úgy tudja, hogy a doktori és habilitációs tanács húsz tagjából mindössze tizenegy szavazott, nyolcan Matolcsy György mellett, hárman ellene. A szenátor így csütörtök délután döntött a „doctor honoris causa”  cím odaítéléséről, amit Matolcsy valószínűleg valamikor a nyár elején veheti át ünnepélyes ceremónia keretében. 

Matolcsy György előtt Vlagyimir Putyint is kitüntette már a Debreceni Egyetem, az orosz elnök 2017-ban lett az egyetem díszpolgára, heves tiltakozás közepette.

(Borítókép: Matolcsy György. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)  

Rovatok