Index Vakbarát Hírportál

A pedagógusok szerint a kormány megsértette a sztrájktörvényt

2019. január 29., kedd 12:10

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a kormány megsértette a sztrájktörvényt - jelentette be kedden Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a pedagógus szakszervezet január 11-én sztrájkbizottságot alapított, erről pedig levélben tájékoztatták a miniszterelnököt. A kormánynak a levél január 16-i érkeztetésétől öt napja lett volna arra, hogy kijelölje, ki fog részéről tárgyalni a sztrájkbizottsággal, ez azonban nem történt meg.

Szűcs szerint a PDSZ többször kezdeményezett sztrájkot, azonban a rendszerváltás óta olyan még nem volt, hogy egy kormány ne tett volna eleget annak a törvényi kötelezettségnek, hogy tárgyalópartnert delegál a sztrájkbizottságba.

Szűcs arról is beszélt, hogy szerintük megakadt az országos sztrájk szervezése, ezért ők teszik a maguk dolgát. Megkezdték tagjaik között a sztrájkhajlandóság felmérését, az eredményeket a szakszervezet február 8-i országos választmányi ülésén fogják értékelni.

A szakszervezeti vezető az Index kérdésére azt mondta, hogy ha a tagságuk nagyobbik fele a sztrájk mellett áll, akkor megszervezik. Mivel a kormány nem állt velük szóba, így az intézmények fenntartóival, tankerületi illetékesekkel kell majd tárgyalniuk. Szűcs kérdésre azt is elmondta, hogy a PDSZ-nek háromezer fizetős tagja van, de azt tapasztalták korábban, hogy ennél jóval többen sztrájkolnak, amikor arra kerül a sor.

A magyarországi szakszervezetek általános helyzetével, történetével, viszonyaival ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen, a sztrájktörvénnyel és a magyar sztrájkhelyzetről pedig itt írtunk hosszabban.

Rovatok