Index Vakbarát Hírportál

3 év, több mint 10 ezer kilakoltatás

2019. február 8., péntek 09:00

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar összesített adatai alapján 3212 ingatlankiürítés történt tavaly Magyarországon – írja a 24.hu.

Egy évvel korábban rekordot döntött a kilakoltatások száma, ekkor 3636 lakást kellett elhagyniuk a benne élőknek. 2018-ban egyébként egy hónappal kevesebb idő alatt történt 3212 kilakoltatás, mivel a moratórium egészen májusig tartott

A bíróság nyilvántartása alapján 2018-ban:

kilakoltatás történt.

Ezzel az elmúlt három évben az ingatlankiürítések száma csaknem elérte a tízezret, 

a háttérben többnyire rendezetlen devizaadósság állt. Ugyanakkor Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a lapnak azt mondta, az adatok magukba foglalják az üzlethelyiségek kiürítését is, így nem jelenthető ki, hogy a kiürítések száma megegyezne az utcára került családok számával. 

A lakhatási szegénységgel itt, a lakáspiaci folyamatok társadalmi vonatkozásaival pedig itt foglalkoztunk bővebben. 

Rovatok