Index Vakbarát Hírportál

Véget vetett életének Obama egykori gazdasági főtanácsadója

2019. március 19., kedd 06:12 | aznap frissítve

Elhunyt Alan Krueger közgazdász, a Princeton Egyetem professzora, Barack Obama volt elnök gazdasági főtanácsadója. A családja által közzétett külön nyilatkozat szerint Krueger a hét végén saját kezével vetett véget életének.

Az 58 éves professzort - aki korábban Bill Clinton kormányzatában is dolgozott - az amerikai sajtó a minimálbérről alkotott amerikai közgazdasági gondolkodás egyik átalakítójaként méltatja. Az 1990-es évek elején Krueger és kollégája, David Card szembeszállt azzal a hagyományos nézettel, miszerint a minimálbérek emelése éppen az alacsony jövedelműeket sújtja, hiszen szűkíti az álláslehetőségeiket.

A két közgazdász tanulmánya és későbbi kutatásai elemzők szerint kikezdték a közgazdász-társadalomban e kérdésben uralkodó korábbi egyetértést, és megváltoztatták sok közgazdász gondolkodását.

Közleményében Barack Obama azt írta: Alan Krueger a gazdaságpolitikát nem elvont elméleteknek tekintette, hanem módszernek arra, hogyan lehet javítani az emberek életén. Hitt abban, hogy a tények, az ésszerűség és a bizonyítékok felelősebbé tehetik a kormányzást. 

Rovatok