Március 31-én, vasárnap elnökválasztást tartanak Ukrajnában. A tét hatalmas: marad-e az erős nyugati integrációs irány, vagy Ukrajna ismét közelebb kerül az orosz befolyáshoz. Az eredmény nemcsak az ukránok, de Magyarország és a kárpátaljai magyarok számára sem mindegy, de nincs tökéletes jelölt.
Ukrajna területileg Európa legnagyobb állama, de nem emiatt érdekes és kiemelten fontos a helyzete. A kelet-európai ország a Szovjetunió felbomlása után több kitérővel egyre inkább orosz befolyás alá került, mígnem a 2014-es, Viktor Janukovics elnök elleni tüntetéshullám után az új ukrán vezetés Petro Porosenko vezetésével szembefordult Oroszországgal. A nyíltan felvállalt euroatlanti törekvésekre Vlagyimir Putyin orosz elnök a Krím félsziget annektálásával válaszolt, majd kirobbantotta az azóta is tartó kelet-ukrajnai szakadár háborút.
Ukrajna ütközőzónává vált a demokratikus nyugat és az autokrata kelet között.
Európa egyik legkeletibb országaként közvetlen szomszédja Oroszországnak, kijárása van a Fekete-tengerhez, továbbá határos az orosz befolyás alá tartozó Fehéroroszországgal és Moldáviával és attól lényegében külön életet élő, az orosz hadsereg jelenlétével működő szakadár Dnyeszter menti Moldáv Köztársasággal, illetve négy – Románia, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország – uniós tagországgal. Mind a nyugatnak, mind pedig Oroszországnak kiemelten fontos.
Emiatt talán nem is annyira meglepő, hogy Putyin a Janukovics-rezsim bukása után szinte azonnal megszállta a stratégailag kiemelt jelentőségű Krímet, majd a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával háborús helyzetet hozott létre. A donyecki és luhanszki régiók máig orosz befolyás alatt állnak, bár ez aligha az a Novorosszija (Új Oroszország), amit az oroszok szerettek volna.
Porosenko megválasztása után nemcsak Donyeckben és Luhanszkban voltak szeparatista törekvések – tüntetések, középületek elfoglalása, fegyveres megmozdulások –, hanem gyakorlatilag egész Kelet- és Dél-Ukrajnában: Harkivban, Dnyiprovetrovszkban, Zaporizzsjában, Mariupolban, Herszonban és Odesszában is. Emiatt nem elképzelhetetlen, hogy Oroszország szeretett volna létrehozni egy kvázi Dnyepermelléki Köztársaságot a moldovai Dnyeszter-menti Köztársaság mintájára.
Amennyiben ez sikerül, úgy Ukrajna elveszíti a területei jelentős részét, illetve kijárását a Fekete-tengerhez, ami gazdaságilag és politikailag is tönkretette volna az országot. Oroszország pedig kialakított volna egy ütközőzónának használható bábállamot közte és az Európai Unió között, miközben közvetlen szárazföldi kapcsolatot teremt a szakadár Dnyeszter menti Moldáv Köztársaságoz.
A szeparatista hullámot végül sikerült megállítani, bár ez nem a szétzilált ukrán hadseregnek és Porosenkónak, hanem elsősorban Igor Kolomojszkijnak köszönhető. 2014-ben ő volt a tulajdonosa a legnagyobb ukrán bankoknak, filmipari és katonai üzemeknek, komoly részesedése van a nehéziparban,
egy olyan csúcsoligarcha, aki dollármilliókból lazán felállított egy 20 ezer fős magánhadsereget.
A saját érdekeltségeit védő Kolomojszkijnak köszönhető, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok mindössze az ország területéhez képest elenyészőnek számító donyecki és luhanszki régiók egy része fölött szerezték meg az uralmat. Mindennek komoly gazdasági következményei lettek, a geopolitikai helyzet pedig azóta sem változott, ami az elnökjelölteknél is visszaköszön:
Az ukrán elnökválasztás tétje tehát az is, hogy marad-e az erős nyugati integrációs irány, vagy Ukrajna ismét jobban orosz befolyás alá kerül.
Az ukrán gazdaságról nehéz lenne azt állítani, hogy a gazdasági világválság után stabilan vagy intenzíven fejlődő lett volna. A Nyugat-barát Petro Porosenko hatalomra kerülése, pontosabban az emiatt kirobbant kelet-ukrajnai háború pedig teljesen megrogyasztotta.
Az IMF adatai szerint 2014-ben 6,6 százalékos volt a reál GDP csökkenése, 2015-ben pedig tovább romlott a helyzet, és sikerült egy 9,8 százalékos csökkenést produkálni. A magánmegtakarításokat elvitte a pénz devalvációja – az ukrán hrivnya értéke harmadára csökkent a dollárhoz képes –, a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedtek, az árak nőttek, csökkent az életszínvonal.
Ilyen körülmények között kellett Porosenkónak rendbe tenni az ország gazdaságát, illetve megoldania a kelet-ukrajnai helyzetet. Mindezt egy gazdaságilag és politikailag teljesen eldeformálódott, autokrata állam romjain.
Az oligarcha múltú Porosenko
Meglépett olyan dolgokat, amelyek az ország rendbetételéhez nélkülözhetetlenek vagy a nyugat által elvártak voltak, de mivel ezek többsége rövid távon rontott az életkörülményeken, kérdéses az újraválasztása. A helyzetén továbbá az sem segít, hogy
Ha Porosenko hatalmon marad, akkor biztosított a nyugati integráció – mást nem is tehet –, közelebb kerül Európa, az ország pedig többé-kevésbe normális piaci körülmények között fejlődhet. Kárpátaljának sem lenne rossz, mert így nem egy keleti orientáltságú ország legnyugatibb, jelentéktelen régiója lenne, hanem a nyugat kapuja. Ugyanakkor maradna a nyelvtörvény, ahogy a kettős állampolgárság okozta feszültségek is, illetve jó eséllyel nem érne véget a kelet-ukrajnai háború.
A regnáló elnök mellett két jelöltet tartanak még esélyesnek a győzelemre: a korábban a miniszterelnöki posztot kétszer is betöltő Julija Timosenkót, illetve a Kolomojszkij bábjának tartott humorista és üzletember, Volodimir Zelenszkijt.
Timosenko populista irányt képvisel: konkrét, letisztult programja nincs, leginkább a szociális juttatásokkal – nyugdíjemelés, gyerektámogatás, gázárcsökkentés– próbálkozik, illetve mindenre rábólint és rátromfol, amire csak rákérdeznek nála. Mindezt úgy, hogy miniszterelnökként már kétszer is megbukott.
A programjából leginkább a gázárcsökkentés az, ami aggodalomra adhat okot, legalábbis ami a nyugati integrációt illeti. Porosenkóhoz hasonlóan Timosenko – és persze Zelenszkij is – EU-barát politikát ígér, hisz a felfokozott oroszellenes hangulatban minden más politikai öngyilkosság lenne. Ugyanakkor Timosenko békülne az oroszokkal,
Putyinéknak pedig Ukrajnáért semmi sem drága.
Gázárakat csak úgy lehet csökkenteni, ha az oroszok engednek belőle. Ez pedig ha nem is egy korábbi alárendeltséget, de egy meglehetősen erős orosz befolyást jelentene, ami aligha segítené a nyugati integrációt.
Ami Zelenszkijt illeti, egy nagy talány: leginkább hallgat vagy dogmákat ismételget, illetve néha mosolyogva elmondja, hogy semmi köze Kolomojszkijhoz. Egy olyan programot ismertetett, ami az emberek nagy részének kedves: EU-s- és NATO-s csatlakozás az ukrán nacionalistáknak és a kelet-ukrajnaiaknak, békülés Oroszországgal a háború megszüntetése érdekében, a korrupció és ukrán állami vagyon haszonélvezőinek visszaszorítása, igazságos jövedelemelosztás, stb. Ugyanakkor konkrétumok nincsenek, és vele kapcsolatban sokakban az a félelem, hogy elnökként nem elég erős az önálló kormányzáshoz, az országot pedig ismét az oligarchák irányítanák Kolomojszkijjal az élen. Ezzel pedig Ukrajna ismét kelet felé tolódna.
A kárpátaljai magyaroknak olyan téren biztos előnyös lenne akár Timosenko, akár Zelenszkij elnöksége, hogy a kettős állampolgárságot jó eséllyel engedélyeznék, az oktatási törvényt pedig eltörölnék. Ezzel együtt Kárpátalja távolodna a nyugattól, miközben vagy egy oligarcha bábja irányítaná az országot, vagy pedig egy olyan elnök, aki egyszer már éjjeli áram és gáz nélkül hagyta a lakosságot.
Az ukrajnai felmérések szerint egyértelműen Zelenszkij vezet nagyjából 10 százalékkal, mellé pedig a második fordulóba jó eséllyel Porosenko fog bejutni. Timosenko népszerűsége egyre inkább csökken, a nyugdíjasokon kívül nem nagyon tud mást megszólítani, a Porosenkóból kiábrándultaknak pedig Zelenszkij jobb alternatívát nyújt.
Porosenko mellett szól az is, hogy a három fő esélyes mellett további 36 elnökjelölt indul a választásokon, ami leginkább Timosenkótól vesz el szavazókat. Ráadásul egy szép ukrán hagyomány is a korábbi miniszterelnök ellen játszik: a 36 jelölt között ugyanis van egy Juri Timosenko nevezetű férfi is, akinek a vezetéknevén kívül a keresztnevének, illetve az apja utáni nevének kezdőbetűje is megegyezik Julija Timosenkóéval. Vagyis a szavazók két J. V. Timosenko közül lesznek kénytelenek választani, ami könnyen elvehet az amúgy sem jól álló Julijától 0,5-1 százalékot.
Minden bizonnyal tehát Zelenszkij és Porosenko jut be a húsvétra időzített második fordulóba, de hogy ki lesz az esélyes, az egyelőre rendkívül képlékeny. A felmérések szerint jelenleg Zelenszkij vezet, de az EU és NATO-pártiak vélhetően inkább Porosenkóra fognak szavazni a második körben. Ráadásul, ha az első és második forduló közötti hetekben képes meggyőzni az embereket, hogy vele tényleg közelebbi lesz Európa, hogy képes lesz megállítani az oroszokat, akkor bármilyen paradox is, de az őt amúgy gyűlölő, viszont az oroszok miatt rendkívül sokat szenvedő kelet-ukrajnaiaktól is sok szavazatot kaphat.
Az elnök kilétét ugyanakkor jó eséllyel így is a hazatérő külföldi munkások dönthetik majd el. Már csak az a kérdés, hogy arra szavaznak-e, aki némileg közelebb hozta számukra Európát, vagy ők is elégedetlenek az ukrajnai helyzettel és változást akarnak. Egy azonban biztos:
a magyarok többsége vagy Porosenko ellen fog szavazni, vagy egyszerűen nem vesz részt a szavazáson.
Porosenko három fő irányvonala, a hit, a hadsereg és a nyelv ugyanis egyaránt sérti a magyar kisebbséget. A kárpátaljai magyarságnak nem fontos a pravoszláv egyház, az ukrán nyelvből nem kér, a hadseregtől pedig retteg. Porosenko semmit nem tud nekik ígérni az Európai Unióhoz való közeledésen kívül, ami viszont legjobb esetben is hosszú távú célkitűzés.
(Borítókép: választási plakátok Kijevben 2019. március 27-én.)