Index Vakbarát Hírportál

4,2 milliárd forint: minden idők harmadik legnagyobb lottónyereményét vitték el

2019. április 21., vasárnap 06:47 | aznap frissítve

Az ötös lottó szombati sorsolásán a nyertes 4 194 319 530, azaz csaknem 4,2 milliárd forinttal gazdagodott. Ehhez meg kellett játszani a Catalan-számok közötti egyetlen félprímet (14), ennek másfélszeresét, a 2-hipertökéletes számnak számító 21-et, az Eisenstein-prímnek és Sophie Germain-prímnek is számító 53-ast, a legkisebb számot, ami 1-5-ig minden természetes számmal osztható (60) és ennek másfélszeresét, a legnagyobb kétszámjegyű téglalapszámot (90).

A mostani nyeremény a játék történetének harmadik legnagyobb főnyereménye: 2003-ban egy ötös lottózó 5,092 milliárd forintot vihetett haza, majd 2015-ben egy másik szerencsés 5,049 milliárdot. A mostani nyereményből lehetne venni (a pénteki záróárán) 322 ezer darab OTP- vagy nagyjából 9 millió darab MTelekom-részvényt. Aki átváltaná, több mint 13 millió eurót vehetne érte, aki egy év alatt elköltené, annak heti 80 659 990 forintot kellene elvernie.

A mostani nyertes számok közül a Szerencsejáték Zrt. adatai szerint a legtöbbször, 182-szer a 60-as számot húzták ki, legritkábban, 169-szer, a 14-est. A mostani nyerőszámok közül idén korábban csak az 53-ast húzták ki, de azt már kétszer is, sőt, egyszer tavaly decemberben is húztak 53-ast. Legrégebben viszont az egyébként leggyakoribb számot húzták, a 60-assal legutoljára tavaly márciusban lehetett találkozni.

A 2003-as győztes szelvényt az eddigi leghosszabb halmozódás előzte meg: 38 héten keresztül nem volt telitalálat, írja az MTI.

A Szerencsejáték Zrt. közleményében emlékeztetett arra, hogy korábban az ötös lottó heti számhúzásait havi rendszerességgel tárgynyeremény-sorsolás kísérte. Az 1957-től a hatvanas évek végéig tartó időszakban a legnagyobb értékű nyereménynek az öröklakás számított. Akkor összesen 505 lakást és 224 családi házat, üdülőt sorsoltak ki.

Magyarország „legszerencsésebb nyaralótelepe” 1963-ban Balatonalmádiban volt, ahol minden tulajdonos a lottón nyerte az ingatlanát. A győztesek nem egyszer azt pingálták az üdülő táblájára: „nyer-telek”.

Az első lottó-telitalálatos 1957 tavaszán az akkor 62 éves Ring Sándornéé lett. Ő a 23, 26, 33, 37 és 66 számsorral nyert  855 ezer forintot.

Rovatok