Index Vakbarát Hírportál

Már Mészáros Lőrinc az ország legnagyobb földesura

2019. május 16., csütörtök 09:05

Bár Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar trónjáról még nem tudta letaszítani Csányi Sándort, a G7.hu cikke szerint egy másik pozícióban már sikerült átvennie az első helyet, ugyanis jelenleg ő az ország legnagyobb földesura.  Ezt azután mondhatja el magáról Orbán Viktor barátja, hogy májusban lezárult a Talentis Agro Zrt.-ben tömörülő agrár- és élelmiszeripari cégeinek integrációja, ami után

a Talentis-csoport összesen 38 ezer hektáron gazdálkodik az országban. 

Ezzel háromezer hektárral vert rá Csányi Sándor mezőgazdasági érdekeltségeire. Ez persze nem földtulajdonlást jelent, mert a földtörvény szabályozza, hogy magánemberek mennyi földet tulajdonolhatnak, cégek pedig csak bérelhetnek földet, azt viszont annyit, amennyit csak tudnak. 

A portál szerint korábban Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségei tudták megközelíteni Csányit, ha egybeszámolták a cégeik által bérelt földeket, és Leisztinger Tamás, ha nem. Mészáros Lőrinc pár éve még nem volt igazán nagy szereplő a mezőgazdaságban, ahogy úgy általában a magyar gazdaságban sem, ma viszont itt már mindenkit sikerült megelőznie, ahogy várhatóan nem sokára a leggazdagabbak listáján is. 

A Mészáros-féle Talentis 2018 nyarán még csak 13 ezer hektáron gazdálkodott, viszont itt landolt Simicska Lajos sok agrárcége, a bérelt földjeikkel együtt, miután a NER-t gyakorlatilag Orbánnak együtt felépítő, majd harcostársa ellen forduló Simicska végleg kapitulált. A veszprémi vállalkozóhoz tartozó Mezort több mint 17 ezer hektárt hozott a Talentisnek. Mészáros érdekeltsége ráadásul a mezők mellett erdőkben is igen gazdag, a cégcsoport 42 ezer hektáron folytat vadgazdálkodást. Mészáros egyre gyarapodó birodalmáról legutóbb a Hol a Pénz? podcast epizódjában beszélgettünk. 

Rovatok