Index Vakbarát Hírportál

Nőtt az államadósság, de az MNB kitalálta, hogy lehetne ezt jól tálalni

2019. május 17., péntek 11:20

Érdekes közleményt adott ki pénteken a Magyar Nemzeti Bank az MTI-n keresztül, amely szerint csökkent a GDP-arányos államadósság az első negyedévben.  Csakhogy, ahogy az MNB is leírja, hogy 

VALÓJÁBAN AZ ÁLLAMADÓSSÁG NŐTT, CSAK A GDP ARÁNYÁBAN NEM, UGYANIS NŐTT A GDP IS. 

Ebben persze nincs semmi szokatlan, az államadósságot szokás a GDP arányában megadni, mégis érdekes, milyen jól el lehet játszani néha az államháztartás statisztikáival a félig üres-félig tele játékot. 

Az MNB azt írja, hogy az előzetes adataiból kiderült, az államháztartás ún. maastrichti adóssága az első negyedév végén 29 382 milliárd forint, a GDP 68,3 százaléka volt, 0,7 százalékponttal alacsonyabb, mint a múlt év végén és 3,5 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz mérve. Ha pedig az Eximbank adósságát is beleszámoljuk az államadósságba - ahogy az Eurostat szerint bele kellene - akkor a GDP 70,1 százalékát teszi ki az államadósság.  

Az állam 24 132 milliárd forinttal tartozott az állam március végén, a  tavalyi első negyedévhez képest 340 milliárd forinttal, ebből 320 milliárd nettó hitelfelvétel, 20 milliárd pedig az árfolyamváltozás. 

Rovatok