Index Vakbarát Hírportál

Leépítés volt az összes minisztériumnál, viszont Rogán propagandaosztálya tovább nőtt

2019. május 29., szerda 11:16

Felkerült a kormány dokumentumtárába az összes minisztérium beszámolója arról, hogy 2018 óta negyedévenként hány ember dolgozik náluk, vette észre a g7.hu. A kormány még tavaly jelentette be, hogy komoly leépítésekre lehet számítani a minisztériumoknál, és a beszámolók szerint most már a számok szintjén is látszanak az elbocsátások.

A kormány már régóta tervezi a közszféra megnyirbálását, és a bürokrácia csökkentését. A költségvetések zárszámadása alapján 2016-ban 556 ezren voltak a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak, és hazokat a szervezeteket is beleszámoljuk, amelyek szerződéses viszony alapján közfeladatot látnak el az állam megbízásából, és ehhez költségvetési támogatást kapnak, jelenleg 610 ezren lehetnek.

A most közzétett adatok szerint nagyjából 15 százalékos leépítés történt 2018 végén, 2019 elején – tehát megvalósulni látszik az előzetesen bejelentett 6 ezer fős ígéret. Az összes minisztériumban történtek leépítések, kivéve egyet, ahol 110 fővel nőtt a foglalkoztatás a  tavalyi év elejéhez képest:

a kormánypropaganda terjesztéséért felelős, Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Akik maradtak, azoknak viszont nőttek a béreik, bár radikális eltérések vannak a minisztériumok között. Bár alapvetően a közalkalmazotti bértábla a mérvadó, ettől el lehet térni, valamint az alapbérre rájönnek még a bónuszok. A beosztottak alapbérében akár kétszeres eltérés is lehet a különböző minisztériumok között, azonban a bónuszelemek nagyban befolyásolhatják azt. Az EMMI-nél például alacsony alapbérek, de magas bónuszok vannak, az Agrárminisztériumnál pedig fordítva. 

Ugyanilyen eltérések tapasztalhatók a vezetők esetén is, ahol a bónuszok szintén sokat számítanak. Itt első helyen Orbán gigaminisztériuma, a Miniszterelnökség áll bónuszokkal, alapbér tekintetében pedig a külügy az első. A bónuszokat megdobta a választások előtti hatalmas pénzosztás, amikor Lázárék rohamtempóban pumpálták ki az uniós pénzeket.

Rovatok