Index Vakbarát Hírportál

Itt az első konkrétum a hatalmas bölcsődei bővítésről: 726 új férőhely 2019-ben

2019. június 11., kedd 13:52 | aznap frissítve

A kormány családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázata alapján - 465 millió forint támogatásból - 726 bölcsődei férőhely létesül a következő évben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Érden kedden.

Novák Katalin az MTI beszámolója szerint azt közölte, hogy a kormányzat által nyújtott támogatással, az összes bölcsődei férőhelyhez képest, közel 11 százalékkal növekszik a családi bölcsődék részaránya. Hozzátette, hogy a három év alatti gyerekek ellátására 52 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés, ami közel ötszörös emelkedést a 2010-es 11 milliárd forinthoz képest. Emellett a kétszeresére emeli a kormány a családi bölcsődék finanszírozását jövőre, hogy a szülőknek is kevesebbe kerüljön a gyerekek ellátása.

Novák Katalin kitért arra: a kormány szeretné, ha a bölcsődei ellátás területén jelentősen nőne a magánszereplők száma, ha az állam vagy az önkormányzatok által fenntartott intézmények mellett minél több családi és munkahelyi bölcsődei hely létesülne.

Orbán Viktor még februárban bejelentett családvédelmi akciótervének egyik fontos pontja volt, a  célkitűzés, hogy a bölcsődei férőhelyek számát 50 ezerről 70 ezerre növeljék. A cél az, hogy 2022-ben gyakorlatilag minden kisgyereket el lehessen helyezni bölcsődében, ha a szülei szeretnék. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Kásler Miklós azt ígérte, hogy bölcsődei fejlesztésekre 2019-ben 1,5 milliárd forintot különítenek el. A programnak külön miniszteri biztosa is lett.

Kovácsné Bárány Ildikó, az Emmi bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa elmondta, azért, hogy a családi bölcsődék hosszú távon is működőképesek maradjanak, illetve a térítési díj összege csökkenjen segítve ezzel a családokat, emelkedni fog az állami támogatás fajlagos összege. Emellett azok a fenntartók, akik sajátos nevelési igényű gyermekeket, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket is ellátnak, az alapnormatíván felül plusz forráshoz is juthatnak.

A bővítés lehetőségeiről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Rovatok