Index Vakbarát Hírportál

Egyre több lakás épül

2019. június 12., szerda 14:15

A kedvezményes lakásáfa kivezetése ellenére jelentősen nőtt a lakásépítési kedv: az év első négy hónapjában 21 százalékkal több engedélyt adtak ki. Az Ingatlan.com elemzése ezt az alacsony kamatokkal és az állami lakásépítési támogatásokkal magyarázza. Emellett az is segíthette a növekedést, hogy a lakásdrágulás miatt vannak, akik a meglévő lakásuk eladásából, valamint saját forrásból és hitelből építenek új lakóingatlant, amelynek az ára a jövőben emelkedhet.

Nem csak az épülés előtt álló lakások engedélyeiből van több, az ingatlan.com-nál hároméves rekordot ért el az új lakások kínálata, júniusban több mint 6600 eladó új lakásból válogathattak a vevők, szemben az egy évvel korábbi 4760, illetve 2017 júniusában elérhető közel 3 ezer lakással.

Az ingatlan.com szakértője azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nem mindegyik lakásépítési engedélyből lesz valódi lakás. Ráadásul hiába engedélyeznek több lakóépület építést, ha ezeken belül nagyobb arányt képviselnek a kisebb társasházak, akkor még az is lehet, hogy végül kevesebb lakás épül majd a jövőben mint 2019-ben.

Rovatok