Index Vakbarát Hírportál

Átalakulnak a Tesco hipermarketek

2019. július 23., kedd 13:24

A Tesco új üzletpolitikája a nagy alapterületű áruházak stratégiai átalakításáról szól, a nagy áruházakban megszüntetik a nem jól teljesítő területeket, például a műszaki termékek értékesítését – derül ki az interjúból, amit Matt Simister, a kiskereskedelmi vállalat közép-európai vezérigazgatója adott a Magyar Nemzetnek. 

A váltás indoka, hogy a magyarországi élelmiszer-eladások folyamatosan mozdulnak el a nagyobb alapterületű hipermarketek felől a kisebb egységek felé. A cél nem az alapterület csökkentése, hanem az, hogy sokkal jobban hasznosítsuk a rendelkezésre álló teret – mondta Simister. 

Az új stratégia nyomán a budaörsi Tescóban például a korábban 16 ezer négyzetméteres áruház eladótere 6300 négyzetméterre csökkent, a többi területen pedig többek közt posta, éttermek, butikok, gyógyszertár és pénzváltó kapott helyet. Ehhez hasonlóan kell elképzelni a többi áruház átalakítását is. 

A vezérigazgató szerint sokkal vonzóbb a szinte bevásárlóközponttá átalakult hipermarket a vásárlóknak, és így összességében a korábbinál színvonalasabb szolgáltatást tudnak így nyújtani, illetve eredményesebbé is válnak, hiszen az eladótér egy részét bérbe tudják adni.

A hipermarketek átalakításának előkészítése és lebonyolítása 2015 óta zajlik, a cég nyeresége pedig a 2017-es 0,9 százalékról mostanra 3 százalékra nőtt. A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a meglévő 204 bolt mellé újabb áruházak nyitását nem tervezik, inkább a meglévő eladótereket fejlesztik, a vásárlóélményt javítanák.

Rovatok