Index Vakbarát Hírportál

Tőzsdepánikot okozott pénteken Trump

2019. augusztus 24., szombat 06:56 | aznap frissítve

Pénteken új szintre lépett az amerikai-kínai kereskedelmi háború: előbb Peking jelentett be büntetővámokat amerikai termékekre, amire válaszolt Donald Trump amerikai elnök elszabadult a Twitteren, és válaszcsapásokat ígért, aztán beszólt az amerikai jegybanknak számító Fed elnökének. Mindezek hatására a New York-i tőzsdeindexek mélyrepülésbe kezdtek, de gyengült a dollár és a forint is.

A Dow Jones index 700 pontot meghaladó mínuszban is volt, végül 622,19 pontot esett, amit 2,37 százalékos zuhanásnak felel meg. Az S&P 500-as mutatója 2,59 százalékkal gyengült, míg a nap legnagyobb vesztese a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója volt, ami 3 százalékot vesztett értékéből.

A kereskedelmi háború legújabb összecsapását most Kína kezdte azzal, hogy – magyar idő szerint péntek délután – több mint ötezerféle, összesen 75 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetett ki büntetővámot, ezek egy része már szeptember elsején életbe lép. Emellett ismét hatályba léptették az amerikai gépjárművekre vonatkozó 25, valamint a járműalkatrészekre vonatkozó 5 százalékos pótvámokat.

Válaszul Trump hazaköltözésre szólította fel Kínából az amerikai cégeket: „a nagyszerű amerikai cégeinket ezért felszólítom, hogy azonnal kezdjék el keresni Kína alternatíváját, többek között hozzák HAZA a vállalkozásaikat, és gyártsák a termékeiket az USA-ban” – írta a Twitteren. Arról is posztolt, hogy tanácsadóival már tárgyalt a további válaszcsapások lehetőségéről, illetve azt is írta, hogy

semmi szükségünk Kínára, és – őszintén szólva – sokkal jobban állnánk nélkülük.

A tőzsdei hangulatot enyhén szólva sem segítette az, hogy az elnök nekiment Jerome Powellnek, az amerikai jegybank elnökének is. Powell péntek délutáni beszéde nagy csalódást okozott Trumpnak, aki Twitteren azt a kérdést tette fel, hogy nem is tudja, ki a nagyobb ellenség: a kínai vezető vagy Powell (akinek a nevét, mint azt a Portfolio észrevette, az egyik posztjában nagy felindultságában egy l-lel írta le). Trump azt nehezményezte, hogy a Fed elnöke szerinte nem reagált érdemben a kínaiak lépésére, „nem csinált semmit, csak beszédet tartott”. Powell ugyanis csak annyit mondott, hogy a Fed folyamatosan figyeli a fejleményeket és lép, ha szükséges, de az amerikai gazdaság alapvetően jól teljesít.

A tőzsdeindexek mélyrepülése mellett a kialakult helyzetben gyengült a dollár is, a forint is. A forint-euró árfolyam a 330-as szint közelében, a dollár ára 296 forinton is járt. Ez azt jelenti, hogy az euróval szemben egy, a dollárral szemben kétéves mélyponton járt a forint pénteken. Az árfolyam szombat reggelre sem erősödött sokat, az eurót 329,6 forinton jegyzik.

Rovatok