Index Vakbarát Hírportál

Vihartempóban romlik a magyar kereskedelmi mérleg

2019. szeptember 3., kedd 11:33

Júniusban az export euróban számolt értéke 7,3 százalékkal, az importé 2,3 százalékkal csökkent, a 488 millió exporttöbblet 500 millió euróval kisebb az egy évvel korábbinál – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A júniusi aktívum 68 millió euróval kevesebb az augusztus 8-án közreadott első becslésnél, amikor mind az export, mind az import kisebb, 6,1, illetve 1,7 százalékos visszaesését jelentette a hivatal. A forgalom változatlan áron számolva is csökkent tavaly júniushoz viszonyítva: az export 6,7 százalékkal, az import 1,0 százalékkal esett vissza. 

Az első félévben az export 3,2 százalékkal, az import 5,5 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva, az exporttöbblet 3,085 milliárd euró volt, 1,023 milliárd euróval kevesebb az egy évvel korábbinál. A mostani állás szerint tehát már

kifejezetten alacsony a többletünk az év első felére vetítve, ilyen alacsony adatot utoljára 2010-ben láthattunk 

összegzett a Portfolio. A KSH mostani jelentésében tette közzé a tavalyi évre vonatkozó felülvizsgált adatait is. A végleges adatok szerint 2018-ban a kivitel értéke 104,855 milliárd eurót, a behozatalé 99,335 milliárd eurót tett ki. A termék-külkereskedelmi mérleg aktívuma 5,520 milliárd euró volt. Az export 30 millió euróval kevesebb, az import 7 millió euróval nagyobb, az aktívum pedig 37 millióval elmarad a 2019. március 4-én közzétett második becsléshez képest. 

Érdekesség, hogy az idei revíziók 300 millió euróval mérsékelték a többletet, vagyis

az a tendencia, hogy a beérkező friss, pontosabb adatok hatására romlik az egyensúlyi képünk.

A bizonytalanságot fokozza, hogy a Magyar Nemzeti Bank által összeállított folyó fizetési mérlegben szokatlanul magas a "tévedések és kihagyások" összege – írja a Portfolio. 

Rovatok