Index Vakbarát Hírportál

Strandonként 100 milliót ad fejlesztésre a kormány a Velencei-tónál

2019. október 10., csütörtök 17:47 | aznap frissítve

Az elkövetkezendő években megújul a Velencei-tó valamennyi strandja, első lépésben a kormány strandonként 100 millió forint támogatást ad a munkálatokhoz – jelentette be csütörtöki, velencei sajtótájékoztatóján a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az MTI szerint.

Guller Zoltán azt mondta, hogy a kormány programjának célja, hogy 2030-ig Magyarország valamennyi szabadvízi strandja európai színvonalúvá fejlődjön. Ennek érdekében a Balatonon és a Tisza-tónál már történtek fejlesztések, és most következik a Velencei-tó térsége is.

A támogatásból infrastruktúra-fejlesztéseket végeznek, megújítják a vizesblokkokat, ahol szükséges, kiépítik az ivóvíz-hálózatot, parkosítanak, öltözőket létesítenek, megkönnyítik a tóhoz jutást. Jelezte, a programot azért folytatják, hogy Magyarország valamennyi szabadstrandja megújuljon.

Guller szerint a turizmus-vendéglátás iparág állítja elő a magyar GDP mintegy 11 százalékát és 400 ezer ember dolgozik az ágazatban alapvetően magyar tulajdonú mikro-, kis- és középvállalkozásokban. A turizmus teljesítményét kiemelkedőnek nevezte, mert az elmúlt néhány évben – évről évre – 10 százalék feletti növekedést mutat.

A vezérigazgató rámutatott, hogy a Velencei-tónál az országos átlagot meghaladó volt a turizmus növekedése, jelentősen nőtt a belföldi vendégek száma, miközben a külföldiek száma megduplázódott. A vendégéjszakák száma megkétszereződött, 330 ezer vendégéjszakát mért 2018-ban a KSH 2014-hez képest.

Tessely Zoltán, a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az elmúlt években azon dolgoztak, hogy a Velencei-tó felkerüljön Magyarország turisztikai térképére, ebben nagy előrelépést jelentene, ha kiemelt turisztikai területté válna.

Rovatok