Index Vakbarát Hírportál

Új terminál épül a debreceni repülőtéren

2019. október 11., péntek 14:52

Az egyre növekvő utasforgalom kiszolgálására új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren – jelentette be a város polgármestere pénteken, amikor üdvözölte az idei 500 ezredik utast.

Az MTI beszámolója szerint Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, az új utasterminál tervezésére még ebben az évben kiírják a pályázatot. Évről évre növekszik a debreceni légikikötő utasforgalma, az évtized elején alig több mint tízezren vették igénybe egy év alatt a Debrecen International Airport (DIA) szolgáltatásait, tavaly 380 ezren utaztak, az idén pedig év végéig az utasszám várhatóan meghaladja a 600 ezret. Az 500 ezredik utas Fekete Dániel középiskolás volt, aki a Wizz Air járatával Milánóba utazott.

Vajda János, a repülőtér igazgatója hozzátette: folyamatosan fejlesztenek a területen, a jelenlegi terminál bővítése azonban elérte a végső határát. Az idén mind a charter-forgalomban, mind a menetrend szerinti - Wizz Air és Lufthansa - járatokon nőtt az utaslétszám, a hatóságok pedig Európa egyik legbiztonságosabb repülőterévé nyilvánították a debrecenit.

Radó András, a Wizz Air Hungary Zrt. kommunikációs menedzsere azt mondta, légitársaságuk utasforgalma dinamikusan nő Debrecenben, a közelmúltban köszöntötték a másfélmilliomodik utasukat. Jelenleg 14 úti cél érhető el közvetlenül Debrecenből, a közkedvelt üdülőhelyekre, szigetekre télen is indítanak járatokat.

Rovatok