Index Vakbarát Hírportál

2022-től csak elektromos buszok beszerzését támogatja a kormány

2019. október 12., szombat 17:45

A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni, a nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben pedig 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.

Magyarországon megközelítőleg 8500 autóbusz vesz részt a teljes, helyi és helyközi közösségi közlekedésben. Általános cél, hogy ez a járműállomány a lehető legkorszerűbb buszokból álljon, a flotta átlagéletkora a jelenlegi 14,7 évről mintegy 10 évre csökkenjen - mondta az államtitkár az MTI tudósítása szerint. Schanda Tamás a magyar gazdaság egyik húzóágazatának nevezte a járműgyártást, mint mondta, a 620 hazai járműipari vállalat között ott van a világ húsz meghatározó járműipari gyártójának és beszállítójának háromnegyede, az első százból több mint negyven, az elektromobilitásban érdekelt öt távol-keleti óriáscég közül három.

"E cégek ma Magyarországon több mint százezer embernek adnak munkát, ez az ágazat teremti elő a gazdasági termelés közel tizedét, a kivitelnek pedig a negyedét" - fűzte hozzá.

Rovatok