Index Vakbarát Hírportál

Lassul Kína

2019. október 18., péntek 13:54

Éves összehasonlításban 6,0 százalékkal nőtt Kína GDP-je, ami 1992 első negyedéve óta a leglassabb ütem, írja az ország statisztikai hivatalának kimutatása alapján az MTI.

Egy ideje már lassul az ázsiai ország gazdasága, tavaly például 6,6 százalékkal, az utóbbi 28 év leggyengébb ütemével nőtt a GDP. A kínai vezetők az idei évre azt tűzték célul, hogy az ütem a 6,0-6,5 százalékos sávban maradjon. Megfigyelők borúlátóak a kínai gazdaság növekedési kilátásait illetően annak ellenére is, hogy a múlt heti washingtoni tárgyalások eredményeként némileg enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek.

A világ két legnagyobb gazdasága között tavaly óta dúló kereskedelmi háború jelentős csapást mért a kínai feldolgozóiparra, gyengítette a külföldi és a belföldi keresletet. A hét elején közölt adatok szerint az export gyorsuló ütemben csökkent, az import pedig már az ötödik egymást követő hónapban esett vissza, míg a termelői árak három éve nem látott mértékben zsugorodtak szeptemberben.

A beruházások 60 százalékát kitevő magánberuházások növekedési üteme 4,7 százalékra mérséklődött az év első kilenc hónapjában a január-augusztusban mért 4,9 százalékról. Az ingatlanpiaci beruházások növekedése tartani tudta az első nyolc hónapban elért ütemet, 10,5 százalékon maradt a január-szeptemberi időszakban is.

Az ingatlanpiac ezzel megőrizte szerepét a kínai gazdaság húzóágazataként,

de kérdéses, hogy még meddig képes fenntartani ezt a növekedési ütemet, ugyanis a kínai kormányzat döntéshozó testülete júliusban kizárta annak a lehetőségét, hogy a gazdaság rövidtávú élénkítésének eszközeként használja ezt a szektort.

A kínai kormányzat az elmúlt egy évben egy sor intézkedéssel, egyebek mellett adócsökkentéssel és a hitelezési szabályok enyhítésével, igyekezte ellensúlyozni az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus negatív hatásait, ezek azonban egyelőre nem hoztak szembetűnő eredményt.

A kereskedelmi főtárgyalók múlt héten Washingtonban tartott egyeztetései után Donald Trump amerikai elnök egy részleges megállapodás megkötését helyezte kilátásba, és ebben a reményben elállt attól a tervtől, hogy október 15-ével 250 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre vonatkozó pótvámokat 25-ről 30 százalékra emelje. Mindkét fél úgy nyilatkozott azonban, hogy további erőfeszítésekre van szükség a megállapodáshoz.

Sok elemző szerint kérdéses a kínai GDP adat megbízhatósága, hiszen szinte mindig teljesen megegyezik a kormány által célként kitűzött, majd előrejelzett számokkal, miközben időrendben is Kína teszi közzé először a GDP számait az aktuális negyedév vagy év vége után. Ezzel szemben a valószínűleg jóval fejlettebb adatgyűjtési módszerekkel rendelkező Egyesült Államokban simán 0,5-1,5 százalékpontos hibákat vétenek még a negyedéves előrejelzésre vonatkozóan is, míg a kínaiakhoz képest csak egy bő hónappal később mernek megbízható adatot kiadni az előző időszakbeli növekedésről.

Rovatok