Index Vakbarát Hírportál

Czeglédy-ügy: 2,5 év börtönt kapott három vádlott

2019. október 24., csütörtök 14:08

Jogerősen három év, illetve két év hat hónap börtönre ítélt a Szegedi Törvényszék csütörtökön a Human Operator Zrt. ügyében három olyan vádlottat, aki beismerte bűnösségét és a büntetésről az ügyészséggel egyezséget kötött – közölte az MTI.

A diákmunkásokat foglalkoztató, adóelkerülésből extra profitot szerző cég vezetője, Czeglédy Csaba nincs ezek között az elítéltek között, az ő tárgyalásainak sorozatát felfüggesztették, miután a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájára felkerült, ezért az ő érintettségéről még nincs jogerős ítélet.

A Human Operator Zrt. nem csak az országot károsította meg, korábban azt írtuk meg, hogy több száz McDonald'sban dolgozó diákmunkás nem kapta meg a fizetését.

Összehangoltan, több céget felhasználva csaltak

A Human Operator Zrt. két generál alvállalkozó közbeiktatásával - amelyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezetet vontak be - jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vallották be vagy csak részben, és elmulasztották befizetni. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A zrt. egyik generál alvállalkozóját irányító férfit a bíróság bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek.

A vádlott által irányított cég számlázta tovább - lényegében változatlanul - a Human Operator Zrt. felé az iskolaszövetkezetek által a diákmunkáról kiállított számlákat, majd juttatta vissza a szövetkezeteknek a foglalkoztatottak nettó bérét. Az ítélet szerint tevékenységével több mint 6 milliárd forint adó és járulék befizetésének elkerüléséhez nyújtott segítséget. A törvényszék - a vádlott és védője által kezdeményezett egyezség alapján - a férfit három év börtönbüntetéssel sújtotta, amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra, 400 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá, öt évre eltiltotta a gazdasági szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól, valamint 10,4 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

A bíróság két, iskolaszövetkezetet irányító vádlottat bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős, illetve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mondott ki bűnösnek.

A makói férfiak egyaránt két év hat hónap börtönbüntetést kaptak, legfeljebb a szabadságvesztés felének letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra.

Ezen kívül három évre eltiltották őket a gazdasági szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól, továbbá velük szemben 8,8, illetve 2,8 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el.

Egyiküknek egy másik bűncselekmények miatt kiszabott másfél éves börtönbüntetést is le kell töltenie. A vádlottak tevékenységükkel 900, illetve 700 millió forint adó és járulék befizetésének elkerülésében nyújtottak segítséget.

Rovatok