Index Vakbarát Hírportál

Vettünk egy osztrák aknavetőgyárat

2019. november 4., hétfő 10:00

Október végén vettünk egy osztrák, egészen pontosan brit–osztrák aknavető- és lőszergyárat. Ezt Maróth Gáspár haderő- és hadiipari fejlesztéseket koordináló kormánybiztos egy interjúban dobta be, amit a Magyar Nemzetnek adott. 

A Hirtenberger Defence Systemsért titkos árat fizettünk, annyit tudni, hogy hitelt vettük fel rá egy nem megnevezett banktól. Most viszont már a HDT Védelmi Ipari Kft.  irányítja a céget. Maróth elmondása szerint a cég nyereséges, és üzemeinek „kapacitásai évekre előre lekötöttek”.

Beszélt arról is, hogy 2017-ben döntött a kormány arról, hogy akarnak hazai kézifegyvergyártást. Ehhez pedig a cseh CZ (Česká Zbrojovka) egyes fegyvereinek licenceit vettük meg, Kiskunfélegyházán fogják gyártani, a gyár 80 százalékban áll készen a teljes körű gyártásra, de bizonyos összeszerelések már elkezdődtek. 

Emellett úgy döntöttük, hogy veszünk 36 Airbus helikoptert is, ezek közül 16 lesz szállítóhelikopter, a többi könnyű, harci és katasztrófavédelmi célokra alkalmas eszköz. Ezek forgóalkatrészeit Gyulán gyárthatjuk, de itt még a cég létrehozásának fázisában tartanak Maróthék.

A Gripenek helyett vagy veszünk más repülőket, vagy megvesszünk azokat végleg, amik most nálunk vannak. Maróth szerint ez a beszerzés viszont nagyon komoly politikai fegyver is lesz. Ezért bizonyos országok olyan majd „nem élveznek előnyt”, amelyek   

amelyek kormányai a demokratikus országok írott és íratlan szabályait felrúgva a magyar választók akaratával ellentétes belpolitikai befolyásolási gyakorlatot folytatnak nálunk.

Maróth nem árulta el, hogy szerinte melyek ezek az országok.

Ez egyébként összecseng azzal, amit például az USA hozzáállásáról is tudhatunk az irányunkba, ők is értelmezhető piacot látnak már bennünk, ha tényleg meg akarjuk duplázni a hadi kiadásainkat. 

Maróth arról is beszélt, hogy ezekkel a költésekkel visszaállítjuk a becsületünket is a nemzetközi közösségben, mert korábban voltak olyan politikusok, akik nem költöttek haderőfejlesztésre. 

Rovatok