Index Vakbarát Hírportál

Visszatáncolt a kormány, mégsem korlátozzák a cégadatok nyilvánosságát

2019. december 21., szombat 09:27 | aznap frissítve

Visszalépett a kormány attól a tervétől, hogy korlátozza a cégadatokhoz való ingyenes hozzáférést – derült ki a válaszból, amit az az Mfor kérdésére küldött az Igazságügyminisztérium.

A tervet eredtileg a 2020-as költségvetést megalapozó salátatörvényben rejtették el, de ahhoz, hogy a gyakorlatban is megvalósuljon, kellett volna még egy végrehajtási rendelet, ebből derült volna ki, hogy pontosan milyen adatok maradtak volna ingyen hozzáférhetők, és melyekért kellett volna fizetni. Ez azonban azóta sem jelent meg, ezért az Mfor kérdéssel fordult az igazságügyi tárcához.

A minisztérium válaszából kiderült: a kormány visszatáncolt, az utolsó ülésnapok egyikén, december 11-én elfogadott törvényjavaslat egyik paragrafusa olyan módosítást tartalmaz, amelynek eredményeként nem hajtják végre a nyáron elfogadott változatot. Az indoklás szerint azért döntöttek így, mert a változtatás

a joggyakorlatban, az üzleti forgalomban jelentősebb érdeksérelemmel járna, így a 2019. szeptember 30-ai szövegállapot kerül visszaállításra.

Nyáron, a salátatorvényben még azzal indokolták a fizetőssé tétel szükségességét, hogy "a gyakorlati tapasztalatok szerint az ingyenes céginformációt biztosító állami szolgáltatást nem a szabályozási célnak megfelelően veszik igénybe", egy későbbi utalás szerint valakik ezt "visszaélésszerűen" használják. A tervezet rendkívül problémás volt a transzparencia szempontjából, megnehezíthetette volna például az újságírói munkát, értékeltük júniusban. Jelenleg, és az új verzió szerint ezután is a cégadatok korlátlanul hozzáférhetők a cégközlöny, az e-cégjegyzék és az e-beszámoló felületén. 

Az Mfor megtudta azt is, hogy nem változtattak a cégek számára bevezetésre került új ingyenes szolgáltatásokon. A napokon belül befejeződő informatikai felkészülést követően havonta ingyenesen kapnak közokirati formájú elektronikus cégkivonatot, és elektronikus üzenettel értesülnek a cégadataikban történő változásokról. Ezt külön nem kell majd igényelniük, a céginformációs szolgálat automatikusan cégkapura küldi a cégkivonatot, illetve az elektronikus értesítést.

Emellett napokon belül érkezik azonban egy olyan igazságügyi miniszteri rendelet, amely a fentiek mellett egy gyors és pontos információhoz jutást biztosít azáltal, hogy szabályozza az elektronikus úton történő azonnali céginformációs szolgáltatást. A tárca azt írta, ez a gyakorlatban egy webshop-jellegű szolgáltatást jelent, vagyis online fizetés ellenében bárki hozzájuthat online céginformációkhoz, mint a cégkivonat, cégmásolat, cégbizonyítvány. Ez igényelhető majd közokirati és nem közokirati formában is.

Rovatok