Index Vakbarát Hírportál

A Tesla a valaha volt legértékesebb amerikai autógyártó

2020. január 13., hétfő 15:15

Történelmi rekordot döntött meg a Tesla, Elon Musk elektromos autós cége ugyanis a CNN cikke szerint annyit ér, mint még egy amerikai autógyártó sem ért az autógyártás történetében. A Tesla részvényárfolyama tavaly június óta 160 százalékkal emelkedett, jelenleg pedig a vállalat piaci értéke 86,5 milliárd dollár. Ehhez képest a Ford (amely 1999 óta tartotta ezt a rekordot) jelenleg 36,9, a General Motors pedig 50,7 milliárd dollárt ér a részvényárfolyama alapján, vagyis ez a két autóipari óriás együtt egy hajszálnyival többet ér, mint a tesla önmagában. 

Mindez annak fényében különösen furcsának tűnhet, hogy míg a GM csak az Egyesült Államokban közel 3 millió autót adott el tavaly, addig Musk cége világszerte csak 365 500 darabot értékesített. Persze a befektetők szemében nem ez határozza meg a Tesla értékét, hanem hogy ez a cég jelenleg a legdinamikusabban növekvő autógyártó, amely 2019-ben 50 százalékkal több autót adott el, mint egy évvel korábban. A cég a vártnál jobb értékesítési bevétele és profitja mellett még a sanghaji gyárát is hamarabb tudta megnyitni, mint ahogy arra sokan számítottak. Mindez pedig nagyon bizakodóvá teszi a befektetőket, hogy ez a dinamizmus a jövőben is folytatódhat. 

Akik pedig arra fogadtak, hogy a Tesla hamarosan padlót fog, azok nagyon megszívták, a CNN szerint a cég részvényeit shortolók több mint 7 milliárd dollárt vesztettek a napokban. Igaz, másfél éve még tényleg úgy nézett ki, hogy Musk cége hamarosan a földbe áll, 2017-ben 675 millió dollár veszteséget hozott össze, és úgy tűnt, hogy bár furcsa PR ötletekből - mint amilyen egy Tesla űrbe lövése - nincs hiány, arra nincs igazán ötlet, hogy mitől lehetne az autógyártásban és eladásban sikeres a cég. 

Azért vannak a világon autógyártó cégek, amelyek többet érnek a Teslánál, a Toyotának jelenleg nagyjából 228 milliárd dollár, a Volkswagennek pedig kicsit több, mint 100 milliárd dollár a piaci értéke. 

Rovatok