Index Vakbarát Hírportál

Döglődik a Fény utcai piac, az ellenzéki polgármester akár irodákat is el tud képzelni a helyén

2020. január 21., kedd 15:39

Az elmúlt években drasztikusan visszaesett a Fény utcai piac bérlőinek száma, ezért Örsi Gergely II. kerületi polgármester szerint fel kell oldani az úgynevezett profilkötöttséget, vagyis engedélyezni kell, hogy az élelmiszerek mellett mást is lehessen árulni benne. A októberben megválasztott, MSZP-s polgármester szerint akár irodaként vagy gyerekmegőrzőként is lehetne hasznosÍtani az üresen álló helyeket – írja a Napi.hu a polgármester előterjesztése alapján.

A kereskedelmi központ környezetében zajló hatalmas építkezések, a munkaerőhiány és a Nébih óriási médiavisszhangot kiváltó két évvel ezelőtti boltbezárása miatt a rengeteg vásárló pártolt el a piactól. Őrsi szerint az elmúlt években 30 százalékkal kevesebben járnak oda vásárolni, jelenleg pedig 15 üzlethelyiség áll üresen, ezért a polgármester profilváltást sürget.

A cég elérhető mérlegei szerint 2014 és 2018 között stabilan közel 500 millió forint bevétel mellett működtek. Adózott eredményük 2014 és 2016 között 65 és 80 millió forint között mozgott, 2017-ben és 2018-ban viszont 30 millióra csökkent.

Egy üres üzlethelyiség havi 300 ezer forint veszteséget jelent az önkormányzati tulajdonú Fény Utcai Piac Kft.-nek, így éves szinten már 54 millió forintot okoz a piac az önkormányzatnak.

Őrsi Gergely javaslata szerint első reformként engedélyezni kell, hogy az asztalokon ne csak élelmiszert lehessen árulni, az üres helyiségeket pedig akár irodaként is lehetne használni. Az előterjesztést csütörtöki önkormányzati ülésen vitatják meg.

Rovatok