Index Vakbarát Hírportál

Piramisjáték szervezőjével szemben emelt vádat az ügyészség

2020. február 18., kedd 12:34

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, akik piramisjátéknak minősülő pénzbefizetési rendszert épített ki - írja közleményében az ügyészség. A vádirat szerint a vádlott, egy 50 éves férfi egy, az Egyesült Királyságban bejegyzett tulajdonosaként és ügyvezetőjeként budapesti székhellyel megalapított és irányított egy magyar céget, ezen keresztül pedig 2012-2014 között piramis szerűen felépülő, pénzbefizetésen és szétosztáson alapuló rendszert alakított ki. A csatlakozni kívánó résztvevőktől pénzt gyűjtött, cserébe pedig azt ígérte, hogy a tagok meghatározott összegek befizetésével, illetve további részvevők beszervezésével a cég  "leányvállalatain" keresztül rendkívül kedvező feltételekkel vásárolhatnak ingatlant, vagy válthatják ki meglévő hitelüket.

Ahhoz viszont, hogy a piramis alsó szintjén lévők igényeit ki lehessen elégíteni, ahhoz folyamatos, 200 százalékos tagbeszervezésre lett volna szükség, hiszen bár  a vádlott azt mondta, von be külső tőkét, igazából ilyen nem történt. A résztvevőket a vádlott az interneten, valamint Budapesten és más magyarországi városokban tartott előadásokon, webkonferencián keresztül, illetve személyesen szervezte be.

A piramisjátékban több mint 1500 személy fizetett be a vádlott kizárólagos rendelkezése alatt álló bankszámlára 15.000,- Ft-tól több millió forintig terjedő összegeket.

A befizetett pénzösszegekkel a terhelt rendelkezett, az egyes kifizetésekről, utalásokról ő határozott. A férfi – bár erre hivatkozott – a rendszer működtetéséhez szükséges külső tőkét nem vonta be. A rendszer finanszírozása egyébként egy potenciális befektetőnek gazdasági előnyt eleve nem biztosított volna. 

Rovatok