Donald Trump letudta Kínát és Mexikót, most ismét Európát nyomasztja és a német autóipart fenyegeti kereskedelmi ügyekben. Az EU blöffel szeretné elkerülni a háborút, de a jelek szerint valamennyit kénytelen lesz majd engedni az amerikai elnöknek, kiváltképp a mezőgazdasági termékek beengedésében. Ez azonban belpolitikai szempontból lesz nehéz: amikor a legutóbb felmerült az amerikai élelmiszerek beengedése Európában, az súlyos felbolyduláshoz vezetett a savas csirkétől és a génmódosított termékektől rettegő lakosság és a gazdákért aggódó politikusok körében egyaránt.
Bár az elmúlt két évben jobbára Kínával hadakozott, Donald Trump évek óta szajkózza, hogy az Európai Unió is élősködik az Egyesült Államokon. Emiatt többször kilátásba helyezte, hogy büntetővámokkal védi meg Amerikát az európai autóktól és egyéb, veszélyes termékektől.
Ezek a fenyegetések az év elején ismét felerősödtek. Miután tűzszünetet kötött Kínával, és a Kanadával és Mexikóval az 1990-es évek elején kötött kereskedelmi egyezményt is újratárgyalta, az amerikai elnök január végén leszögezte:
Először Kínával akartam végezni. Először Mexikóval és Kanadával akartam végezni. Most viszont készen vagyunk, úgyhogy jöhet Európa.
Két hétre rá, február közepén már arról beszélt, az Európai Unió eleve azért jött létre, hogy kihasználja Amerikát, és ideje lebontani az unió külső kereskedelmi korlátait.
Donald Trump régi vesszőparipája, hogy a csaló külvilág kirabolja Amerikát: olcsó termékekkel lepik el az amerikai piacot, amivel kinyírják a hazai ipari cégeket. A hazai ipart úgy próbálja megvédeni, hogy védővámokat vet ki a külföldi termékekre. Ennek keretében többször fenyegetett azzal, hogy a jelenlegi 2,5 százalékról 25 százalékra emeli az európai autók vámját, azaz kvázi ennyivel növeli az európai autók amerikai árát.
A dolog célja az lenne, hogy helyzetbe hozza az amerikai autógyártókat, illetve arra kényszerítse az európai cégeket, hogy telepítsék az Egyesült Államokba a gyártást. (Ez a kínaiakkal szemben gazdaságilag nem működött, politikailag részben.)
Európa számára nagyon komoly a tét.
Értékét tekintve a világ legjelentősebb kereskedelmi kapcsolatáról van szó; az Egyesült Államok az EU legfőbb kereskedelmi partnere és az uniós kereskedelmi többlet legfőbb forrása. 2018-ban 673 milliárd eurót tett ki a kétoldalú áruforgalom, 139 milliárdos európai plusz mellett. A személyautók, buszok, teherautók és alkatrészeik a teljes kereskedelem 8 százalékát adják; Amerika az uniós autógyártók első számú exportpiaca, oda irányul a teljes uniós autóexport 29 százaléka.
Ennek a feléért Németország felelős, azaz a döcögős német gazdaságot rendesen hazavágná, ha Trump beváltaná fenyegetését. Magyarország az EU-tagok között a hatodik legtöbb autót exportálja Amerikába, ám mivel a hazai autóipar gyakorlatilag a német gyártók hátországaként funkcionál, a közvetett kitettségünk vélhetően nagyobb (2014 óta felére esett a közvetlen magyar export).
A vámemelés először 2018 tavaszán vált realitássá, amikor az amerikai pénzügyminisztérium vizsgálatot indított a személy- és tehergépjárművek és alkatrészeik importjának nemzetbiztonsági vonatkozásairól. Trump tanácsadói azzal érveltek, hogy az autóipar stratégiai ágazat, és a külföldi konkurencia által az amerikai autógyártóknak okozott károk nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
Ezt az érvet még a jobboldalon sem veszik komolyan, valójában egy jogi kibúvóról van szó.
Ugyanakkor a vonatkozó amerikai törvény maximum 270 napot ad a kormánynak a nemzetbiztonsági importkorlátozások kivizsgálására, és további 180-at a korlátozások bevezetéséről való döntésre. Ez 2019. november 13-án járt le, de a vizsgálat eredményét nem adták ki, és az elnök nem lépett semmit. Jogászok szerint Trump ezzel elszalasztotta az esélyt, hogy megbüntesse Európát, az elnök tanácsadói szerint erről szó sincs, addig tanakodnak, ameddig akarnak. A vámemelés jogi vetületei tehát minimum vitatottak.
Brüsszelben mindenesetre a jelek szerint nem bíznak a washingtoni fékekben és ellensúlyokban. A Politico azt írta, az Európai Bizottság német elnöke, Ursula von der Leyen azon van, hogy a kínai–amerikai megállapodás mintájára egy gyors, egyszerűen megköthető, cserébe nem túl jelentős kereskedelmi szerződést hozzon tető alá Trumppal a következő hetekben, hogy lecsillapítsa az amerikai elnököt, és ezzel megvédje hazája autóiparát.
Ez azonban nem lesz egyszerű, elsősorban a mezőgazdasági nézeteltérések miatt. Trump politikai bázisának fontos részét adják a farmerek, ezért igyekezett Kínát is rávenni, hogy vásároljon rengeteg amerikai agrárterméket. Európában azonban szintén szent tehén a mezőgazdaság, kiváltképp a valamiféle uniós és világpolitikai vezető szerepre törekvő Emmanuel Macron Franciaországában (egyes vélemények szerint az EU évtizedeken át arról szólt, hogy a németek finanszírozták a francia mezőgazdaságot a közös agrárpolitikán keresztül). Emiatt az EU nem nagyon akarja beengedni a hatékonyabb és olcsóbb amerikai farmerek termékeit.
Másrészt nemcsak a nagypolitika, a civil szféra és a lakosság egy jelentős része is ellenzi az amerikai termékek beengedését, mivel az olcsóság és a hatékonyság (a nagyobb birtokméret és jobb gépesítettség mellett) abból fakad, hogy
Amerikában lazább egészségügyi és fogyasztóvédelmi szabályozás mellett működik a mezőgazdaság.
Ez akasztotta meg a legutóbbi EU–USA megállapodáskezdeményt is, amelyről 2013 és 2017 között tárgyaltak. Környezetvédők azt hangoztatták, hogy a paktum megkötése esetén elárasztja az uniós piacot a vegyianyagokkal mosott “savas” vagy “klórozott” csirke és a génmódosított termények széles tárháza, az európai gazdák pedig tönkremennek. (Ezt a tetszhalott megállapodás-tervezetet végül Trump kaszálta el végleg.)
A probléma, hogy az agrárszektor továbbra is prioritás az Egyesült Államok számára, egyes uniós államok (a franciák mellett az osztrákok és a hollandok) viszont nem is hajlandóak tárgyalni a témáról az USA-val.
Ezért Ursula von der Leyen és Phil Hogan kereskedelmi biztos szeretnének fából vaskarikát csinálni: tervük szerint hivatalosan a mezőgazdaság nem lesz a kereskedelmi paktum része, de közben Brüsszel kész engedményeket tenni úgynevezett nem vámjellegű korlátozások terén, például egyes amerikai egészségügyi szabályok uniós elismerése által. Utóbbi téren felmerült a kagylók és a szójabab engedélyeztetésétől kezdve újabb amerikai génmódosított termények beengedése és az élelmiszerek növényvédőszermaradék-tartalmára vonatkozó előírások lazítása is, amelyek nem kereskedelmi, hanem szabályozási kérdések.
Ahogy a Politico forrásai fogalmaztak, a bizottság ezzel végső soron blöffölni próbál: engedményei elég mérsékelt kereskedelmi haszonnal kecsegtetnek Amerikának, de politikailag eladhatóvá tehetik a megállapodást Trump számára.
Ugyanakkor ezzel Brüsszel a tagállamokat is megblöffölné, és borítékolhatóan társadalmi ellenálláshoz vezetne, ha ismét napirendre kerülne az amerikai mezőgazdasági import kérdése.
Arra biztosan jó a dolog, hogy a tárgyalások húzódnak, és ameddig az egyeztetések folynak, addig nincs terítéken az újabb vámháború, kérdés, hogy Trump türelme meddig tart. (Hasonló taktikát alkalmazott 2018-ban Jean-Claude Juncker, előző európai bizottsági elnök.)
Közben az EU–USA kereskedelmi villongások a háttérben már folynak. 2018 elején Trump az uniós acélt és a mosógépeket vámolta meg, mire válaszként Európa a Harley-Davidson motorokra, amerikai farmerekre és viszkikre vetett ki jelképes védővámot. Tavaly októberben aztán szintet lépett a dolog. Az Egyesült Államok még 2004-ben bepanaszolta az EU-t a WTO előtt, amiért szerintük az Airbus illegális állami támogatásokban részesül; a WTO hosszú pereskedés után Washingtonnak adott igazat. E döntés nyomán Amerika további védővámokat vetett ki az európai repülőkre, borokra, tejtermékekre és whiskykre. (Mivel a WTO jogilag kötelező döntéséről van szó, az EU nem hozott, jogilag nem is hozhat ellenlépéseket.)
Trump a francia Google-adó miatt is hadakozott egy sort Macronnal, és rávette az amerikai internetes cégek megsarcolásának elhalasztására. További feszültségforrást jelent az Európai Zöld Megállapodás, amelynek keretében az EU belengette, hogy szénadót vetne ki a szennyező(bb) helyekről származó termékekre; azaz extra vámmal sújtaná Amerikát is. Ennek a klímaváltozás-szkeptikus, a környezetvédelmi szabályozás ellen aktívan harcoló Trump-kormány természetesen nem örül, és a dologból további hadakozás lehet. (Külön érdekes lesz, ha a dízelbotrányos német autóipar érdekei feszülnek majd szembe az uniós zöld tervekkel; nem nehéz kitalálni, melyik fél indul jobb eséllyel.)
Mindazonáltal Európával nehezebb dolga lesz Trumpnak, mint Kínával vagy Mexikóval.
Míg Kína megrendszabályozása a jobb- és baloldalon is népszerű, az Európa elleni gazdasági háborút Trump tanácsadóin kívül nagyjából senki nem támogatja Washingtonban.
Az is az eszkaláció ellen szól, hogy míg Kína szívatását relatíve mérsékelt károk mellett véghez tudta vinni Trump, az európai autóipar megvámolása az amerikai gyártókat és munkásokat is nehezen érintené, miután a két kontinens ipara rengeteg szálon kötődik egymáshoz. Az Volkswagen, a BMW és a Daimler hárommillió autót gyárt az Egyesült Államokban, 120 ezer embernek adnak munkát politikailag fontos államokban, és amerikai termelésük felét exportálják. Trump az európai autók és különösen az alkatrészek megvámolásával tehát az amerikai gazdaságnak is rengeteget árthat. Ugyanakkor a gazdasági károk Kínával szemben sem hatották meg az elnököt, és a 2020-as választási évben nem ártana Trumpnak egy nagy külpolitikai siker.
Borítókép: Trump márkájú hús és italok Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera