Index Vakbarát Hírportál

Évtizedes rekord dőlt tavaly a lakásépítésben, de már gyűlnek a sötét felhők

2020. február 25., kedd 10:38 | aznap frissítve

Összesen 21 127 lakás épült tavaly, az egy évvel korábbinál 20 százalékkal több - derül ki a KSH friss adataiból. Ez az eredmény évtizedes csúcsot jelent, ennél több lakást ugyanis legutóbb 2009-ben adtak át Magyarországon, derül ki az Ingatlan.com közleményéből. Az Eltinga szintén friss építésaktivitási jelentéséből ugyanakkor az látszik, hogy az úgynevezett aktivitás-kezdés mutató (ami azon projektek darabszámát, illetve teljes építési értékét mutatja, melyek építése az adott időszakban kezdődött meg) 2019. utolsó negyedévében elmúlt évek leggyengébb számait produkálta. 

A tavaly elkészült lakóingatlanok 41 százalékát az érintettek saját maguknak építették, az eladásra szánt lakások részesedése pedig 57 százalékos volt az Ingatlan.com szerint. A tavalyi sok átadást elsősorban az magyarázza Balogh László, a portál szakértője szerint, hogy elmúlt években felpörgető kedvezményes lakásépítési áfa a múlt év végéig volt érvényben, ezért 2019-re időzítették a legtöbb eladásra épített lakás átadását, és a lakásépítéseket az állami támogatások is segítették.

A tavalyi csúcs után ugyanakkor - a mostani kilátások szerint - visszaesés várható a piacon, legalábbis az eladásra szánt új lakások kínálata szűkülhet. 2021-ben és 2022-ben már csak harmad-, negyedannyi új lakás kerülhet eladósorba, mint 2018-ban vagy 2019-ben. Ezt támasztják alá az Eltinga számai is: 2019 4. negyedévében 420 milliárd forint összértékben kezdődtek meg kivitelezési munkák, ami 25%-os visszaesés az előző év azonos negyedévéhez képest. A projektek darabszáma 60%-kal, 500-ra csökkent. Az aktivitás-kezdés bezuhanását legnagyobb részben a társasházi lakásépítések visszaesése magyarázza; ezek mutatója 39 százalékkal esett vissza országosan.

A teljes tavalyi évet nézve viszont még ezzel együtt is az látszik, hogy mintegy 2560 milliárd forintot költöttek építésre az adatbázisban szereplő projektekben, folyó áron 15%-kal többet, mint a 2018-ban. Különösen jelentős növekedés volt tapasztalható a szállodaépítésekben, 2019-ben minden eddigi rekordot megdöntött az építési fázisba lépő beruházások összértéke. 

Balogh László szerint bár az eladásra szánt új lakóingatlanok száma csökkenhet a következő pár évben, azért van tartalék a piacon, elsősorban a saját használatra épített lakóingatlanoknál. Itt elsősorban a családi házakról van szó, ezekhez pedig az családi otthonteremtési kedvezmény (csok) ad segítséget.

(Borítókép: Új lakóház a Magdolna ház épül a VIII. kerület Magdolna és Lujza utca sarkán 2020. február 8. / Fotó: MTVA/ Róka László)

Rovatok