Index Vakbarát Hírportál

100 millió eurós koronavírus-alapot hozott létre a Generali

2020. március 13., péntek 14:10

A Generali 100 millió eurós alapot hoz létre a koronavírus okozta vészhelyzet kezelésére, 30 millió eurót azonnal felhasználnak az olaszországi egészségügyi vészhelyzetre, írja a cégcsoport közleményében. Az alap a gazdaság újbóli fellendítését is segíteni fogja.

A nemzetközi Generali-csoport igazgatósága jóváhagyott egy 100 millió eurós rendkívüli nemzetközi alapot, amely nemzetközi szinten a Covid-19 vészhelyzet elleni küzdelem támogatására irányul. 

Az alap elsősorban Olaszország támogatására jön létre, de olyan országokban is elérhető lesz, ahol Generali-leányvállalatok működnek.

Célja, hogy azonnali segítséget nyújtson ebben a gyorsan fejlődő válságban, középtávon pedig hogy az érintett országok gazdasági helyreállításának erőfeszítéseit támogassa. A terv szerint az első, 30 millió eurós részlet a rendkívüli olaszországi vészhelyzetre áll rendelkezésre. Hogy pontosan mire használják majd, azt a nemzeti egészségügyi és kormányzati szervek dönthetik el. A fennmaradó összeggel ott kívánnak segítséget nyújtani, ahol a Generali-csoport jelentős közvetlen hatást gyakorolhat: a krízis következtében nehéz helyzetben lévő Generali ügyfelek, vagy például a válság által különösen érintett ágazatok kis- és középvállalkozásainak és azok alkalmazottainak támogatása.

Rovatok