Sokféleképpen értelmezhetjük a Balkán kifejezést, de az biztos, hogy az európai átlagnál szegényebb országokról van szó, amelyekben a tengerpart, vagyis a turizmus az egyik fő bevételi forrás. Ráadásul a legtöbb országból nagyon sokan mentek korábban Nyugatra dolgozni. Hogy kezeli a válságot és miből él majd ez a konfliktusos régió?
A Balkán, bárhogyan is értelmezzük ezt a fogalmat, eltérő módon érintett a koronavírus-járványban, de azt első ránézésre meg lehet állapítani, hogy a helyzet sehol sem könnyű.
Húsvéthétfőn, ameddig Magyarországon 109 halálos áldozatot követelt a járvány, a legtöbb balkáni államban lakosságarányosan hasonló volt a helyzet. Ha az elhunytak számát vetjük össze a magyar adattal, a 318 román, a 99 görög, a 85 szerb, a 39 bosnyák, a 38 macedón, a 31 bolgár, a 25 horvát, a 23 albán, illetve a 7 koszovói és a 3 montenegrói halálos áldozat alapján sem sokkal kedvezőbb, sem sokkal rosszabb helyzetben levő balkáni államot nem találunk.
Ami a karanténintézkedéseket illeti, röviden és velősen a legtöbb balkáni állam erőteljesebb eszközökkel igyekszik állampolgárait otthon maradásra bírni, mint Magyarország.
Húsvét idejére Szerbia és Észak-Macedónia például 60, illetve 61 órás lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, Szerbiában amúgy is ez van érvényben a munkanapokon is, 17 órától reggel 5-ig.
Hétvégén teljes volt a tiltás, csak kétszer lehetett kutyát sétáltatni, és kizárólag egészségügyi vészhelyzetben lehetett elindulni. Észak-Macedóniában a kijárási tilalom egy fokkal enyhébb volt a munkanapokon, csak 21 órától reggel 5-ig tartott eddig, de ezt meghosszabbították, hamarosan már délutántól érvényben lesz a reggelig tartó lakhelyelhagyási korlátozás.
Hasonlóak a szabályok Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, és Montenegró esetében is, ezekben az országokban nagyon leegyszerűsítve a nappali szabályok lazábbak, de az éjszakaiak hasonlóképpen szigorúak. A megosztott Koszovó szerb többségű északi részén a szigorúbb szerb szabályokat követik.
Bulgária, Horvátország, Románia nem vezetett be kijárási tilalmat, ezekben az országokban az emberek elhagyhatják az otthonukat munkavégzés, élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás miatt, de a rendőrség megállíthatja őket, hogy ellenőrizze, hová tartanak. A boltok nyitvatartása leszűkült, a tömegközlekedés megritkult, sok vonalon megállt.
Majdnem minden országban vannak olyan városok vagy lakónegyedek, ahonnan tilos a ki- és belépés, de sok a kivétel (hatóságok, kamionok, hazatérők).
Az egészségügyi helyzet megoldása mindenütt elsődleges, de a Balkánon elég rosszul néz ki a koronavírusos gazdaság is. Amikor egy külső esemény, mint most a vírus, nullára ír le egy ágazatot, jelen esetben a turizmust, akkor nem éppen előnyös, ha egy gazdaság kifejezetten egy szektorból élt, teljesen erre épített.
A világon van néhány ország, amelynek a GDP-je akár 80-90 százalékban a turizmusból ered, a Maldív-szigetek, Makaó vagy a Seychelle-szigetek ilyen,
ezen országokban a GDP-termelésének több mint a háromnegyede az idegenforgalomhoz kapcsolódik.
A nagyobb, mezőgazdasággal és iparral is rendelkező országok között már a 40-50 százalékos idegenforgalmi súly is óriásinak számít, Grúzia, Kambodzsa és Dominika esetében ilyen magas ez az arány.
De a világ élvonalában vannak egyes balkáni államok is, Albánia, Horvátország, Montenegró esetében a GDP 20 és 30 százalék közé eső részét adja hivatalosan is az idegenforgalom.
Aligha kell túl nagy bátorság azonban ahhoz, hogy kijelentsük, a feketegazdaság miatt a valódi arány még sokkal magasabb. Csak éppen a portréfestő a tengerparti sétányon, a saját házában szobákat biztosító apartmanos, de akár a fagyiárus sem mindig számol el legálisan a bevételeivel.
Érdekesség, hogy van pár állam, például Dél-Korea, Moldova és Lengyelország, amelyeknek van mezőgazdaságuk, iparuk, vagyis érdemi GDP-termelésük, de mivel a kutya sem érdeklődik irántuk, bármennyire is vonzó például Krakkó, összességében mégis nagyon kevesen mennek oda nyaralni, a turisztikai arány a GDP-ben elenyésző.
A balkáni államok egyelőre bizakodóak, hisznek abban, hogy lesz szezon, de azért ez egy nagyon nagy kihívás lesz, a hazai munkaerő még a GDP-súlyhoz képest is nagymértékben él az idegenforgalomból.
A másik súlyos probléma, hogy a Balkánról évente 200-250 ezer ember vándorolt ki az elmúlt években Nyugat-Európába, hogy legálisan, féllegálisan vagy illegálisan Nyugaton dolgozzon, és abból támogassa a családját, illetve alapozza meg saját egzisztenciáját.
A magas kivándorlási ráta azért veszélyes, mert aki most elveszti nyugaton a jövedelmét, mert étteremben dolgozott, alkalmi munkás volt egy leállított gyárban, esetleg prostituáltként kereste a kenyerét, nem csak minden bevételétől esett el, de az adott ország munkavállalókat megsegítő programjaira sem számíthat annyira, mint az őslakosok.
Egyes államok korábban abban bíztak, hogy amennyiben közelebb kerülhetnek az unióhoz, mert megkezdhetik a csatlakozási tárgyalásokat (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Koszovó, Moldávia, Montenegró, Szerbia, Törökország sem EU-tag), az lassíthatja a folyamatot, de valójában a korábbi példák (Románia, Horvátország története) ezt semmiben nem támasztják alá.
A részben illegális munkavállalás miatt pontos adat ugyan nem áll rendelkezésre, hogy az évi 200-250 ezer távozó melyik országból ment el, de nagyjából a következő arányokkal érdemes számolni, Albániából, Bosznia-Hercegovinából, illetve Szerbiából, mint a fő kibocsátóktól, országonként és évente 50-60 ezer fő, Koszovóból és Észak-Macedóniából évente 20-30 ezer fő, Montenegróból csak pár ezren.
A legsúlyosabb a helyzet, nyilván nem véletlenül a két legszegényebb jugoszláv utódállamban tapasztalható, Koszovó lakossága egy évtized alatt 2,2 millióról, 1,6 millióra olvadt, Bosznia-Hercegovinában ugyanez az arány 4,4 millióról egy évtized alatt 3 millióra olvadó lakosság, kis túlzással ezekből az államokból a népesség egyharmada elment.
A tapasztalatok szerint egyébként a balkáni államokból érkezők, ellentétben az észak-afrikaiakkal és a fekete-afrikaiakkal, sokkal nagyobb arányban szeretnének később valóban visszatérni, de ez a visszatérés most kényszerűen felgyorsult.
Általában a balkáni államokból a legképzettebbek, a nyelveket beszélők, a vállalkozó szelleműbbek mennek el, vagyis akár még jót is tehetne az adott országok nemzetgazdaságának, hogy a folyamat megfordulhat, de most az államok szociális rendszereit ez a visszatérés csak még jobban igénybe veszi.
A Balkán a távozók véleménye szerint, Nyugat-Európával összevetve, nemcsak nagyon szegény, és lassan közelít az európai normákhoz, de
több országban is mérgező a légkör,
nagyon korrupt a politikai elit és sok a nemzetiségi alapú, feloldhatatlan konfliktus, és még úgy is nagyon sok a munkanélküli, hogy a ráták azért csökkennek, mert sokan elmennek. Sajnos új munkahelyek azonban nem létesülnek, a számláló nem javul, csak a nevező apad.
Az elmúlt hetekben a Balkán több országában kiéleződtek a politikai konfliktusok is. A hatalmon levő pártokat Szerbiában és Észak-Macedóniában azért szapulják, mert a katonaság bevetésével igyekeznek otthon maradásra bírni a lakosságot.
Albániában és Montenegróban pedig az okozott felháborodást, hogy a hatóságok börtönbüntetést is alkalmazhatnak a kijárási tilalom megsértőire, illetve a rémhírterjesztőkre.
Montenegróban például a napokban őrizetbe vettek két ellenzéki aktivistát, akik egy szerb lapra hivatkozva azt terjesztették a Facebookon, hogy Milo Djukanović elnök is koronavírusos.
Korábban már egy montenegrói és egy orosz állampolgárt is lecsuktak, előbbi a hivatalos bejelentés előtt már azt állította, hogy van fertőzött az országban, utóbbi pedig arról írt, hogy a bejelentett betegszámnál lényegesen többen lehetnek fertőzöttek.
A civil szervezetek szerint ezek egyike sem volt olyan súlyú bűncselekmény, amelyet börtönnel kellett volna büntetni.
(Borítókép: Egészségügyi dolgozó kísér be egy beteget a mitrovicai kórház előtt felállított fertőtlenítő folyosón keresztül 2020. április 7-én, Koszovóban. Fotó: Armend Nimani / AFP)